Korszerűsítenek a kkv-k

Több mint négyszáz kkv részvételével tartottak nemrég egy országjáró roadshow-t, ahol cégük tevékenységének korszerűsítéséről halhattak a vállalatvezetők.

A programok során a korszerű, teljes körű - hardvert és szoftvert egyaránt tartalmazó - informatikai, ügyviteli megoldásokat mutatták be a megjelent vállalkozóknak a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ és a Regionális Vállalkozásfejlesztési Konzorcium munkatársai. A rendezvényt a szervezők szerint soha nem látott érdeklődés kísérte, hiszen a roadshow jellegű tájékoztatóra - amit Baranya megyében is megtartottak - országszerte több mint négyszáz kis- és középvállalkozás vezetője regisztrált.

Az eseménysorozaton elhangzott, hogy idén ezekre a célokra 1,6 milliárd forint pályázható a GOP 2.2.1-es pályázatán, amikből 3-20 millió forintra tenderezhetnek az érdeklődők. Idén várhatóan 120-135 darab pályázót támogatnak. A kkv-k természetesen több lehetőségük is van a fejlődésre, hiszen más pályázatoknak köszönhetően az informatika mellett, a munkatársaikat is képezhetik.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo