Kelet-Európa (egyelőre) sereghajtó

Az Oracle közzétette a negyedik Oracle Grid Index felmérésének eredményét, amely a számítóhálók globális elterjedését jellemzi, illetve megvizsgálja a felmerülő technológiai kérdéseket és azok kihatását a vállalati szférára. A felmérés most elsőként Csehországra, Magyarországra, Lengyelországra és Szlovákiára is kiterjedt.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Grid Indexet több mutatószámból összesítik, ezek az alapvető felkészültség, az érdeklődés és konkrét ismeretek, illetve a bevezetési életciklus aktuális szakasza. A most vizsgált időszak során ezek mindegyike szinte valamennyi régióban folyamatos emelkedést mutatott. A Grid Index előző három tárgyidőszakát elemezve megfigyelhető az elmozdulás az újdonságokra fogékony "korai bevezetők" körétől a kiforrottabb technológiákra jellemző széles elterjedés irányába.

A számítóhálókat eddig csak a korai bevezetők alkalmazták, akik között nagymértékben elterjedt. Ezért körükben már nem nőtt számottevően a "bevezetési életciklus aktuális szakasza" mutatószám (2,9-ről 3,2-re változott). Mindez arról árulkodik, hogy a régi rendszerek nagyszabású migrációja helyett inkább a kísérleti projektekben és részleg szintű rendszerekben alkalmazzák előszeretettel a számítóhálózatokat. Ezek az új Grid Computing alapú rendszerbevezetések a legfejlettebb módszereket alkalmazzák, és ahogy a próbaprojektek nyomán a technológiát a szervezet többi részére is kiterjesztik, a grid a közeljövőben előreláthatólag rohamos léptékű térhódításnak indul.

Nemzetközi tendenciák

Az Egyesült Államok Grid Index mutatószáma a korábbihoz képest ugyan nem változott, de 6,1-es értékével még mindig magasabb, mint Európa, illetve a délkelet-ázsiai, csendes-óceáni és ausztráliai térség átlaga. A mutatószám stagnálása arról árulkodik, hogy itt haladt leginkább előre a korai bevezetők körében a technológia kiérleltté válása, hiszen az USA az eddigiekben a többieknél mindig magasabb Grid Index számot produkált. Európán belül egyre kiegyensúlyozottabb a Grid Computing technológia elterjedtsége. A dél-európai országok gyorsabb ütemű fejlődésével az elmúlt időszakban csökkent a Grid Index mutatószámok között a régión belül megfigyelhető különbség.

A kelet-európai régió összesített 4,4-es Grid Index mutatószáma nemzetközileg a legalacsonyabb, ami elsősorban a "bevezetési életciklus aktuális szakasza" részmutató 1,5-ös értékének köszönhető. A többi érték azonban azt mutatja, hogy a térség igen jó készültségi fokkal rendelkezik, és a bevezetési mutatószám emelését elsősorban úgy érhetik el, ha jobban átlátják és szélesebb körben ismertté teszik a számítóhálók előnyeit.

A szolgáltatásorientált architektúra (SOA) egy olyan új technológiai koncepciót képvisel, amellyel az informatika hatékonyabban és gyorsabban szolgálhatja ki az üzleti igényeket. Míg a válaszadó informatikai szakemberek 76 százaléka már hallott a szolgáltatásorientált architektúráról, a megkérdezett üzletemberek 55 százaléka számára teljesen ismeretlen volt a fogalom. További 25 százalék hallott már ugyan róla, de semmilyen bővebb információval nem rendelkezett.

A Oracle Grid Index
Az index mutatószámmal a Grid Computing technológia globális elterjedtségét mérik. A Quocirca piackutató cég rendszeres időközönként felmérést végez az Oracle részére, amely során ezernél is több szervezetet kérdeznek meg világszerte a számítóhálós technológiával kapcsolatos ismereteikről, véleményükről és a technológia hasznosításáról. A megkérdezettek mindegyike az adott szervezetek valamely üzletágának (üzleti válaszadók) vagy informatikai szervezetének (informatikus válaszadók) felsővezetője.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo