Rövid távon az együttműködés célja a norvég hadsereg számára készülő rádiók gyártása, de már 2003. során beléphetnek ebbe a körbe a Magyar Honvédség számára gyártott berendezések is, ha a Kongsberg cég nyeri meg a jelenleg folyamatban, a lévő taktikai rádiók beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást. De az együttműködés időtartama a felek szándékai szerint hosszú távú, elérheti a 10 évet is. A hozzá kapcsolódó éves árbevétel több 10 millió EUR, a foglalkoztatott létszám pedig meghaladhatja a 100 főt.
Külön érdekessége a gyártandó terméknek, hogy a hasonló funkciójú csapatrádiókat a rendszerváltás előtt ugyancsak a Videoton gyártotta. A projekt ezen túlmenően is stratégiai jelentőségű, hiszen a globális recesszió miatt egyre szűkülő elektronikai ipar egy olyan ágát erősíti a Videotonon belül, amely nincs kitéve a negatív konjunkturális hatásoknak.
A Videoton az elmúlt 10 éves, „újkori” története során megőrizte hadielektronikai profilját, új, a profilba illeszkedő cégeket vásárolt, illetve hozott létre, sőt fővállalkozóként elősegítette más, hazai hadielektronikai cégek exportpiachoz jutását is, melyek közt több állami tulajdonú cég is van. A Kongsberg cég választása vélhetően ezt az erős pozíciót ismerte el azzal, hogy a Videotont választotta partnerként. A Videoton információi szerint a Kongsberg a Norvég Hadsereg számára végzett gyártást ellentételezésként kívánja felhasználni egy nagyobb ellentételezési csomagon belül, melyben a Videoton döntő szerepet visz, a Magyar Honvédség számára kiírt beszerzési tender elnyerése esetén. (Vagyis ez az üzlet csak akkor teljesül, ha a Kongsberg nyeri meg a közbeszerzési tendert. – a szerk.)
Katonai rádiók a Videotontól
A Videoton a NATO egyik legmodernebb katonai rádiócsaládja, az MRR (MultiRole Radio) rádiócsalád hazai gyártásáról tárgyal a norvég Kongsberg céggel. (Korábban az Ericsson leányvállalata volt, jelenleg pedig többségi tulajdonosa a norvég állam.)
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.