Hazai cégek és munkavállalók ezreit érintő változás lépett életbe

Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Az EU működése szempontjából nélkülözhetetlen iparágakat is lefedő új szabályozás közvetetten munkavállalók százezreit is érintheti Magyarországon.

„A kibervédelmi irányelv élesedésével komoly feladat és felelősség hárul az érintett társaságokra, mivel átfogó szervezeti átvilágításra kell felkészülniük. Jelenleg közel 2600 vállalatra vonatkozhatnak a NIS2 szabályai idehaza, amik közvetve több százezer munkavállalót is érinthetnek” - hangsúlyozta Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője.

A NIS2 követelmények teljesítéséhez többek között szükség van a kiberbiztonsági hiányosságokat feltáró GAP analízisre, információbiztonsági irányítási rendszer kiépítésére, beszállítói auditokra, adathalász-, illetve kibertámadás-szimulációra is, ami komplex megközelítést igényel. Az értintett cégeknek ki kell alakítaniuk az információbiztonsági irányítási rendszerhez kapcsolódó adminisztratív, logikai és fizikai védelmi intézkedéseket is, valamint egyértelműen meg kell határozniuk a biztonsági vezetők, valamint a felhasználók felelősségét.

Az uniós szabályozás ugyancsak elvárja, hogy társaságok garantálják az üzletmenet folytonosságát, ellenőrizzék a beszállítókat, képzésekkel és szimulációs gyakorlatokkal javítsák a munkatársak tudatosságát, feltárják és kezeljék az IT biztonsági kockázatokat, bejelentsék az esetleges incidenseket és karbantartsák az informatikai rendszereket.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo