Forradalmi: mezőgazdasági szakemberek ezreinek munkáját segítheti a magyar startup

Október végén debütál a magyar startup, az AgroLYNX Zrt. innovatív mezőgazdasági szoftvere, amely az ágazatban dolgozók ezreinek teheti könnyebbé a mindennapi munkáját. A cég által megálmodott FarmLYNX ugyanis egy egyedülálló, hazai fejlesztésű mezőgazdasági együttműködési rendszer, amely nemcsak a törvényi adatszolgáltatást segíti, de a gazdaságok adatalapú működését is komplexen támogatja.

Első körben a hazai agráriumra fókuszálnak, de később jöhet a nemzetközi jelenlét is

A vállalat innovatív szoftverével kezdetben csak a hazai agráriumra koncentrál, és terveik szerint néhány évig ezen nem is szeretnének változtatni, hogy a magyar bevezetés valóban sikeresen megtörténhessen. Azonban a rendszert a kezdetektől fogva angolul építették fel, ennek eredményeként a honos magyar verziót is fordítani kellett, ezért a szoftver fel van arra készítve, hogy más országokban is használható legyen. A magyarországi bevezetést követően a szomszédos országokban, később pedig akár Európában szélesebb körben is fogják tudni majd használni. Érdemes azonban azzal tisztába lenni, hogy a mezőgazdasági hivatalos jelentési rendszerek országonként jelentős mértékben eltérnek egymástól. Ezért a különböző országokban való bevezetés komoly körültekintést és alapos munkát igényel, emiatt megfontoltan, lépésről-lépésre terveznek haladni.

„Az FarmLYNX bizonyos részei elérhetővé vállnak majd a webes felület mellett egy applikáción is. Azonban az áttekinthetőség érdekében ez inkább csak kiegészíti a nagy képernyőre felépített, jól áttekinthető programot. A szoftver viszont már induláskor magyar és angol nyelven is használható lesz, így a hazánkban gazdálkodó nem magyar anyanyelvű felhasználók is képesek lesznek a használatára” – hangsúlyozta az AgroLYNX Zrt. vezetője.

Nemcsak a nagyobb gazdaságok jelenlétére, de a kis gazdálkodókra, valamint a gazdák számára nagyon fontos agronómiai és adminisztrációs támogatást biztosító szaktanácsadókra is számítanak

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo