Egyszerűsödik a számlabefizetés

Mobiltelefonon keresztül is fizethetik csekkjeiket a Pannon és a T-Mobile ügyfelei péntektől - közölte az FHB Kereskedelmi Bank.

A két mobilszolgáltató ez év február 27-től a Mobil Sárga Csekk funkcióval bővíti MobilFizetés szolgáltatását. A csekkek a szolgáltatásra szerződött ügyfelek számára biztosított, dinamikus SIM kártyára telepített MobilFizetés alkalmazással, az ügyfél MobilFizetés bankszámlájának terhére fizethetők be. Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a szolgáltatás nemcsak az FHB jelenlegi ügyfelei előtt áll nyitva, ezzel együtt, ha egy ügyfél igénybe kívánja venni a szolgáltatást, a mobilszolgáltatója nyit számára egy FHB-s bankszámlát, amelynek segítségével a tranzakciókat végrehajthatja.

A kommunikációs igazgató hozzátette: a bank célja, hogy a szolgáltatás alternatívát nyújtson a bankkártyás, valamint az internetes fizetéssel szemben. A szolgáltatástól a bank emellett azt is várja, hogy jelentősen megnöveli az FHB-s folyószámlával rendelkező ügyfelek számát. A szolgáltatás használata során küldött SMS-ek díja 20 forint üzenetenként, míg a szolgáltatás alapdíján kívül a bank is költséget számol fel a tranzakciók után.

A Pannon, a T-Mobile és az FHB Bank 2008 októberében vezette be a MobilFizetés szolgáltatást, amely lehetővé teszi különböző pénzügyi műveletek mobiltelefonos intézését, illetve szolgáltatások és termékek megvásárlását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo