Csengetett, Mylord?

A kaliforniai Szilícium-völgyben az „Aloft Cupertino” hotelben egyszer csak elénk áll a robot, amelyet A.L.O.-nak hívnak. Nem valamelyik hollywoodi scifi-ből szabadult, hanem a szálloda alkalmazottja, a 91 cm magas, 45 kiló súlyú készülék. Feladatai sokrétűek: a szálló vendégének rendelésére sok mindent tud a szobákba kézbesíteni, legalábbis mindent, ami „csomagtartójába” belefér, édességet, ropit, papír zsebkendőt, fogkrémet, italokat vagy éppen újságokat.

Az A.L.O. egyike a sok robotnak, amelyeket nagyobb számban vesznek igénybe szállodákban, kirándulóhajókon és éttermekben. A gépek gondoskodnak a szállóvendégek kiszolgálásáról, de már a fogadtatásnál is helyettesítik a pincért vagy akár a bármixert. Vannak, amelyek tudnak mosolyogni, énekelni vagy pedig négy „kézzel” hangszert megszólaltatni. Házhoz viszik az ételt, elkészítik a kívánt koktélt, szétosztják a reklámfüzeteket, és helyükre rakják a bőröndöket. Mindezt addig, amíg az akkumulátoruk ki nem merül. Akár tetszik, akár nem, minden jel szerint meg kell szoknunk ezeket az újfajta használati tárgyakat, hiszen egyre nagyobb számban a legkülönbözőbb területeken jelennek meg, és szakértők szerint hosszú távon sok tekintetben helyettesíteni tudják majd az embereket a szolgáltató iparban. (A munkavállalók egyébként hamar megbarátkoznak a robotokkal.)

Elveszik a munkát – a robotok
A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig a világ 15 vezető országában.
Carl Frey, az oxfordi egyetem kutatója szerint a következő 20 évben elsősorban a szállodai portások, pincérek, a hordárok munkája foroghat veszélyben, mert azt könnyen átvehetik a gépek. Frey tanulmánya szerint a következő két évtizedben a szolgáltatóipar munkahelyeinek több mint egy harmadát veszik majd át az intelligens robotok, mindenekelőtt a logisztikában, a szállításban, az igazgatásban és az idegenforgalomban általában. Egyedül
a szobalányokat lesz majd nehéz gépekkel helyettesíteni, mivel az ágyneműváltás bonyolult feladatára használható gépet még nem fejlesztettek ki...
Japán vezeti a robotgyártást

A robotok továbbfejlesztésében a japánoké a vezető szerep. Sasebóban két éve nyitott meg a Henn-na robothotel, amely magyarul „különleges” hotelt jelent. A város szabadidő-parkjában áll, a bejáratnál egy dinoszaurusz és egy robotemberke üdvözli a vendégeket. Miután a gép fölvitte csomagjainkat a szobába, a vendéget ott rózsaszínű robottulipán fogadja, hogy tájékoztassa az időjárás alakulásáról.

A vendégek imádják, Kép: Valley Hotel

A tokiói „robotétteremben” nindzsának kialakított gépek szállítják az asztalokhoz a rendelést, és vidám trombitaszóval adják hírül a vendégnek, hogy érkezik a következő fogás.

A Toshiba, a nagy technológiai konszern bejáratánál Chihira-Kanae fogadja a látogatókat. 30-as évei derekán járó japán nő képére formázták, mind karjaival, mind lábaival tud gesztikulálni, mosolyog, énekel, kacsint, újra felismeri az arcokat, arról nem is beszélve, hogy a japán mellett németül, angolul és kínaiul is beszél.

A Toshiba legutóbb elküldte különleges robotját a berlini nagy idegenforgalmi kiállításra is azzal, hogy hasonló gépeket tömegesen alkalmaznak majd a 2020-as tokiói olimpián.

Hagynak munkát az embereknek a robotok?
A gőzgép megjelenése végleg leváltotta a lovakat a munka világában, emléküket csak a lóerő mint mértékegység jelzi. De vajon ugyanezt teszi-e a robotika és a minden területen hódító automatizálás az emberekkel is? A helyzet biztosan nem ilyen tragikus, de kétségtelen, hogy az Egyesült Államok elmúlt harminc éve a foglalkoztatás csökkenéséről szólt.
Egyébként Japánon kívül is egyre több helyen oldják meg robotokkal a munkaerőhiányt (vagy csökkentik a költségeket): a genti Marriott hotelben dolgozik például Mario. Ez a 6 kilós gép 19 nyelven ért, és a portán szolgál. A New York-i Yotel szállodában biztonsági üveg mögött helyezték el a robotot, mely gondoskodik a vendégek csomagjainak elosztásáról és szobai elhelyezéséről.

A szilícium-völgyi Aloft szálloda vezetője egyébként úgy látja: a robotok bevetésével sokkal egyszerűbb lesz a munka a vendéglátóiparban. Nem kell egy munkatársnak apróságokkal a szobákba rohangálnia, a kívánt tárgyat egyszerűen beteszi a gépbe, beprogramozza a szoba számát, és a küldemény perceken belül célba érkezik. A robot a szobaajtóhoz érkezve tárcsázza a vendég telefonszámát, és türelmesen várja az ajtónyitást.

Amennyiben a vendég megdicséri, a robot egy oktávval magasabban köszöni meg az elismerést, és kutya módjára mozgatja hátsó részét,
mielőtt visszatérne a tárolóhelyre. Az Aloft hotel robotja már jó 11 ezer ilyen feladatot hajtott végre sikerrel. A gép olyan népszerűnek bizonyult, hogy sorra próbálják ki más amerikai szállodákban, Los Angelesben, Redwoodban és San Joséban. Ezután európai körút következik, a célállomások München, Stuttgart, Brüsszel, London vezető szállodái, majd Dubajban is bemutatják, mit tud a kaliforniai gép.

A vendégek szeretik

A tapasztalatok szerint a szállodák vendégei általában kedvelik a robotokat, azokkal rendre szelfiket készítenek, és sokan csak azért rendelnek valamit a portán, hogy lássák, hogyan kézbesíti azt a gép. Azoknak egyébként sok „pihenőidejük” nincs: amennyiben nem kell valamit a szobába vinniük, akkor segítenek kiszállítani a szemetet, vagy felhozzák a friss ágyneműt a raktárból.

Kirándulóhajó Santa Barbarában

A szerviz-robotok elterjedőben vannak a nagy kirándulóhajókon is. Az Aida Prima és a Costa Diadema fedélzetén a hajóra lépéskor németül, angolul és olaszul köszöntik a vendégeket. Meg tudják válaszolni azok kérdéseit a napi programra vonatkozóan, megtudhatják a gépektől, mikor használhatják a szállodát, hogyan foglalhatnak helyet valamelyik étteremben és jelentkezhetnek a parti kirándulásokra, miután megtudakolták, milyen lehetőségek vannak. Az Aida robotját Peppernek hívják, ő az első, amely emberi mozgásokat is érzékelni tud. 3D-s kamerával van felszerelve, amely rögzíti az emberi mimikát és a gesztusokat. Tehát olyan feladatokat is el tud végezni, amelyeket más robotok még nem. Pepper nagy előnye, hogy nagyobb tengeri vihar sem tudja megzavarni tevékenységét. A Harmony of the Seas fedélzetén (ez a világ legnagyobb turistahajója) idén nyártól két robot is dolgozik már, ők táncoló bármixerként készítik a vendégek koktéljait.

Robotok pakolták az árut a DHL raktárában
Közösen tesztelt mobil robotokat a DHL és a Wärtsilä finn technológiai cégcsoport a vállalat legnagyobb európai elosztóközpontjában, többek között azért, hogy kiderüljön, hogyan működik az emberi dolgozók és a robotok közötti munkakapcsolat. A közösségi média, a legjobb értékesítési felület minden pénzre váltható gyakorlata bemutatkozik a Social Media − 2017 Piac & Profit konferencián. 2017 szeptember 7. Budapest. Részletes program és jelentkezés itt! A projekt elsődleges célja annak felmérése volt, hogy milyen módon alkalmazhatóak a legújabb technológiai innovációk a napi raktári munkában.
Az idegenforgalmi szakmában végzett nemzetközi felmérés szerint a megkérdezettek 80 százaléka azzal számol, hogy a következő másfél-két évtizedben a robotok növekvő szerepet játszanak a gazdaságnak ezen a területén is. Nagy előnynek tartják, hogy a gépek – ellentétben az emberekkel – nem fáradnak el, ráadásul nem kevés esetben pontosabban hajtják végre az adott feladatokat, mint az emberi munkaerő. Nem lebecsülendő előny – mármint a vendégek szempontjából –, hogy a robotok nem várnak el borravalót, ezzel szemben rendkívül megbízhatók. Az A.L.O. robot immár másfél éve működik, ez idő alatt egyetlenegyszer mondta fel a szolgálatot, de arról sem ő tehetett: egy vendég nedves törülközőket tett poggyászterébe, és a rövidzárlat természetesen véget vetett működésének. A zavart gyorsan sikerült elhárítani, és A.L.O. azóta is kifogástalanul működik.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo