Csak nem akar kikopni a vállalatoktól az XP

Hiába beszélnek a szakértők minden fórumon annak veszélyéről, ha egy cégben nem támogatott operációs rendszert – egyáltalán: nem támogatott szoftververziókat – használnak, ezek mégis nagyon lassan kopnak ki a napi használatból.

Kép: Microsoft

Az amerikai Bit9 biztonsági cég arról készített felmérést, hogy mi a helyzet az XP-vel, melyet a Microsoft már több mint egy éve nem támogat. A kutatás – melynek során a legalább 500 alkalmazottat foglalkoztató, közepes méretű cégek, valamint nagyvállalatok illetékeseit kérdezték – igencsak meglepő eredményeket mutat.

Mindenekelőtt az derült ki, hogy a válaszadók cégeinek 44 százalékánál továbbra is alkalmazzák ezeket a Windows-változatokat. Az meg egyenesen döbbenetet okozott, hogy ezek negyede – azaz a megkérdezettek teljes körének 10 százaléka – kijelentette: még mindig szinte kizárólag csak XP-vel dolgozik – írta együttműködő partnerünk, a Bitport.hu.

Pedig a veszélyek többé-kevésbé közismertek. Mint azt Chris Strand, a Bit9 megfelelőségért felelős igazgatója mondta, XP-t használni kiegészítő kontrollok, például az alkalmazásvezérlés, folyamatos monitorozás stb. nélkül életveszélyes, hiszen az esetleges sérülékenységek végül a vállalatok kritikus infrastruktúráinak vagy éppen az ügyféladatoknak a kompromittálódásához vezethetnek.

Kétségtelen persze, hogy a vállalatoknak megvan a lehetőségük arra, hogy prémium támogatási szerződést kössenek a kifutott operációs rendszerekre, de ennek elég nagy a pénzügyi kockázata – hívta fel a figyelmet az igazgató. Ennek költsége tavaly gépenként mintegy 200 dollár körül alakult,  idén azonban egy egyedi támogatási szerződés (CSA – Custom Support Agreement) akár 400 dollárba is kerülhet végpontonként.

Ezek a szerződések jellemzően egyéni tárgyalások során köttetnek egyedi feltételekkel. A Microsoftnak pedig egyáltalán nem érdeke, hogy támogassa kifutott termékeit, ezért nyilvánvalóan olyan feltételeket szab, hogy a frissítés felé terelje ügyfeleit – hangsúlyozta Chris Strand.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Mit nekünk Microsoft! XP tűzön-vízen át!
A Microsoft által megszüntetett XP-támogatás miatt vállalatok, szervezetek és magánszemélyek is óriási veszélynek lettek kitéve, mivel a frissítések elmaradása miatt biztonsági rések nyílnak az operációs rendszerben. Csakhogy az átállás óriási feladat, sok, a közszféra és a vállalatok által használt alkalmazás csak XP alatt működik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo