„Az a szándékunk, hogy azt a gyors fejlődést és költségcsökkenést, amely Moore törvényéhez kapcsolódik, kiterjesszük olyan új területekre, amelyek kihasználhatják az általunk fejlesztett bonyolult, szilícium alapú, nagy integráltságú technológia előnyeit.” jelentette ki Gelsinger. Gelsinger állításának alátámasztására három olyan technológiát mutatott be, amelyeket jelenleg is fejlesztenek az Intel kutató és fejlesztő szakértői.
Szilícium alapú rádiók
Gelsinger szólt az Intel-nek a MEMS (Micro Electro-Mechanical Systems) területen folyó kutatásairól, a szilícium alapú rádiókról és az intelligens barangoló szoftverről, amelyek célja a vezeték nélküli kommunikáció széleskörű fejlesztése, a "always connected" („mindig kapcsolatban”) ígéretű kommunikáció megvalósítása. „Már látjuk azt a kort, amikor a rádió minden általunk gyártott lapkán rajta lesz, a vezeték nélküli kommunikációt szinte mindenhol elérhetővé téve. Később ezeknek a szilícium alapú technológiák révén a méretcsökkenés olyan termékeket tesz majd lehetővé, mint a fülbevaló méretű mobiltelefonok.
Önszerveződő hálózatok
Gelsinger bemutatta a több állomást tartalmazó, vezeték nélküli, automatikus érzékelő hálózatot, amely képes önszerveződésre, és ha szükséges automatikusan átkonfigurálja magát. Ezeknek a technológiáknak a szilíciumra integrálásával lehetővé válik olyan olcsó szilíciumérzékelőknek fejlesztése, amelyek kommunikálni tudnak egymással és jelentik a környezetükben történő változásokat. Ez olyan új alkalmazásokat tenne lehetővé, mint az „intelligens ruházat” vagy a „kapcsolatban lévő takaró” amely figyelhetné a kisgyermekek életfunkcióit. Ilyen alkalmazás lehet az „intelligens farm” ahol a földre telepített szilíciumérzékelők segítenek az öntözésben és a trágyázásban.
Szilícium alapú optikai kapcsolók
A szilícium optikai alkalmazásának kutatásáról szólva Gelsinger elmondta, hogy az Intel szándéka Moore törvényének alkalmazásával olyan nagy integráltságú elemek építése, amelyek egyetlen lapkán egyesítik a digitális logika funkcióit és a szilícium alapú optoelektronikus eszközöket, ennek a célja az optikai kapcsolatok költségének csökkentése és így a nagy sebességű kommunikáció széles körben való alkalmazhatósága. Ezek a kutatások a századrészére csökkenthetik az optikai kapcsolatok költségét.
Az Intel Moore törvényét kiterjeszti
Az Intel kiterjeszti Moore törvényének hatását a számítástechnika és a kommunikáció integrálására. Az Intel Developer Forum fejlesztői konferencián Patrick Gelsinger az Intel technológiai vezetője több mint 4000 mérnök és fejlesztő előtt tartott előadásában február végén elmondta, hogy Moore törvénye a következő évtizedekben is meghatározza majd a gyors lapkafejlesztést, s hatása a digitális eszközökön túl olyan új területekre is kiterjed, mint a vezeték nélküli kommunikáció, az optikai eszközök és érzékelők.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.