A telefonunkkal kelünk és fekszünk

A telefonunkkal a kezünkben kezdődik és ér véget minden hétköznapunk, mégis mindössze a magyarok 29 százaléka tartja magát telefonfüggőnek – derül ki a Huawei megbízásából 12 európai országban, köztük Magyarországon készített kutatásból. Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran az okoskütyüjével megy.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A felhasználók 45 százaléka ébredés után elsőként a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig lefekvés előtt is a mobilját nyomkodja. Ugyanakkor egyre többen figyelnek oda a tudatos készülékhasználatra: a magyarok 49 százaléka igyekszik időkorlátot szabni a mobilozásnak. Összességében szeretjük az okostelefonunkat, ami szerintünk inkább összeköti, mint eltávolítja egymástól az embereket.

Kép: Pexels.com

A Huawei 12 európai országban több mint hatezer felhasználó – köztük 501 magyar okostelefon-tulajdonos – bevonásával 2018 januárjában végzett kutatásában arra kereste a választ, hogy egy átlagos hétköznap mennyit, milyen tevékenységek közben és milyen céllal használjuk az okostelefonjainkat, és mindez hogyan hat a szociális kapcsolatainkra.

A kutatásból kiderült, hogy a magyarok már egyáltalán nem hanghívásra használják elsődlegesen a készüléküket. Fotózásra a válaszadók 83 százaléka használta a telefonját a megkérdezést megelőző héten, szöveges üzenetek küldésére 77, közösségi oldalakhoz való csatlakozásra 76, míg hanghívásra csupán 62 százalékuk. Ez utóbbi egyébként lényegesen kevesebb, mint az európai átlag (73 százalék), viszont

„kockulásra” is kevesebbet használjuk a telefonunkat: míg nálunk a válaszadók 55, addig a többi országban a válaszadók 58 százaléka játszik a készülékén egy átlagos héten.
A felmérésében azt is vizsgálták, hogy a felhasználók átlagosan milyen időközönként nézik meg, van-e nem fogadott hívásuk, jött-e üzenetük vagy kaptak-e új értesítést a közösségimédia-oldalaiktól. Kiderült, hogy a magyar résztvevők többsége egy órát sem bír ki a mobilja ellenőrzése nélkül, a válaszadók 38 százaléka pedig egy óra leforgása alatt többször is, akár 10 percenként, vagy még gyakrabban előveszi a telefonját ebből a célból.

A magyar okostelefon-felhasználók egyébként európai társaiknál többet tartják maguknál a készülékeiket: 10-ből 3 megkérdezett több mint 20 órán keresztül képtelen megválni az okoskütyüjétől annak ellenére, hogy közel kétharmaduk maximum napi 3–8 órán keresztül használja aktívan a készülékét.

A felmérés készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a lakásuk melyik pontján, mennyit használjuk készülékeinket. A magyar megkérdezettek több mint harmada (34 százalék) nem válik meg a telefonjától akkor sem, amikor az illemhelyre látogat – további 18 százalékuknál nem állandó, csak gyakori társ a vécén az okostelefon.

A kutatás eredményei alapján a mindennapjaink reggeli és esti rituáléiba is beépült az okostelefonok használata – a válaszadók több mint háromnegyede (81 százalék) alvás közben is kartávolságon belül tartja a készülékét. A magyarok 45 százalékának az ébredést követően az első dolga, hogy a telefonja után nyúljon, lefekvés előtt pedig még rosszabb a helyzet: 58 százalékuk nyomkodja a kütyüjét, vagy szörföl rendszeresen a neten elalvás előtt.

Így használjuk okosan az okoseszközöket
A gyerekek nagy részének karácsonyi vagy születésnapi listáján szerepel valamilyen okos kütyü: telefon, tablet, laptop, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. Fontos, hogy az ilyen típusú ajándékozás ne csak egy átadásból álljon: az eszközök valóban okos használatára meg is kell tanítani a gyerekeket – írja a K&H. Annak, aki ilyesmit ajándékoz, felelőssége van abban, hogy a gyerek mihez kezd az okoseszközzel.
A kutatásban részt vevőktől azt is megkérdezték, hogy hogyan „éreznek” az okostelefonjaik iránt. A megkérdezettek alapvetően pozitív érzéseket társítottak a készülékükhöz: a magyarok 88 százaléka inkább imádja a telefonját, mint gyűlöli, illetve több mint háromnegyedük érzi inkább szabadságnak, mint kötöttségnek azt, hogy van okostelefonja.

A válaszadók 93 százaléka szerint a készüléke segítséget jelent számára a mindennapokban, és 55 százalékuk szerint a telefon inkább összeköti, mint eltávolítja az embereket egymástól. Az is kiderült, hogy a magyarok háromnegyede nem tudna lemondani az okostelefon használatáról, ennek ellenére a válaszadók kevesebb mint harmada (29 százalék) tartja magát telefonfüggőnek, ami jelentősen elmarad a régiós átlagtól (42 százalék).

Sokan ugyanakkor egyre tudatosabban állnak hozzá az okostelefon-használathoz: a kutatás szerint a magyarok 42 százaléka úgy érzi, hogy túl sok időt tölt az okostelefonjával, 49 százalékuk pedig e felismerésnél is tovább jutott, és megpróbál időkorlátot is szabni a mobilozásnak.

 

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo