Zuhanó hazai infláció

Februárra a hazai infláció elérte a 15 évvel korábbi alacsony szintet, elsősorban az olcsóbb ruhaneműnek és fogyasztási cikkeknek köszönhetően. Elképzelhető, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusban további kamatcsökkentésről dönt.

Februárra az eves infláció a januári 6,6 százalékról 6,2 százalékra esett, elérve az 1987. óta mért legalacsonyabb szintet – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árindex a megelőző hónaphoz képest 1 százalékkal nőtt. Ezek a számok jórészt megegyeznek egy a Bloomberg Amerikai Hírügynökség által készített felmérésben szereplő közgazdászok által adott becslésekkel.
Az erős forint csökkentette az import árakat, miközben a verseny rugalmasságra kényszeríti a kiskereskedelmi cégeket, így az országos hálózattal rendelkező angol Tesco áruházat is. Az élelmiszert, ruhaneműt és műszaki cikkeket áruló hypermarket is kénytelen megnyesni árait. Ez az elkövetkező hónapokban továbbra is hatással lehet az infláció szintjére, és így az MNB akár – idén immár negyedszer – újabb kamatcsökkentésről dönthet – állítják amerikai közgazdászok.
Legutoljára több mint ötszáz termékünk árát csökkentettük közel öt százalékkal – nyilatkozta a Bloomberg amerikai hírügynökségnek Cserna Katalin, a magyarországi Tesco marketing igazgatója.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo