A kereskedelmi szálláshelyek az első nyolc hónap során 2,1 millió külföldi vendéget fogadtak, akik 7,4 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ez azt jelenti, hogy 4%-kal kevesebb külföldi vendég 8%-kal kevesebb vendégéjszakára vette igénybe a kereskedelmi szálláshelyek szolgáltatásait. A legfontosabb küldő országok többségéből visszaesett a vendégforgalom. Ugyanakkor növekedés tapasztalható a kereskedelmi szálláshelyeken az Ausztriából, Dániából, Nagy-Britanniából és Spanyolországból érkező vendégek körében. Az Európai Unió országaiból jövőket tekintve 8%-kal kevesebb vendégéjszakát jelentettek.
A januártól augusztus végéig tartó időszakban 2,2 millió belföldi vendég érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, és az előző év azonos időszakához képest 1%-kal több, 5,8 millió vendégéjszakát töltöttek el. A belföldivendég-forgalom közel fele irányult a szállodákba, amelyek ezirányú forgalma 2%-kal növekedett az első nyolc hónapban.
A szállodák január-augusztusban országosan 46%-os, 2 százalékponttal alacsonyabb szobakihasználtsággal működtek, mint egy évvel korábban.
2002. augusztus végéig 58,6 milliárd forint szállásdíjbevétel keletkezett a kereskedelmi szálláshelyeken. Ennek az összegnek közel háromnegyede származott külföldiektől, több mint 80%-a a szállodákban folyt be. A szálláshelyek üzemeltetésében működő vendéglátóegységek 26,7 milliárd forint bevételt értek el, a szállás-helyek egyéb szolgáltatásaiból 21,2 milliárd forint bevétel származott. Összességében a szálláshelyek szállás-díjakból, vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételei 3,1%-kal növekedtek, a szállás-hely-szolgáltatás és a vendéglátás nemzetgazdasági ágazat együttes árindexe 110,8% volt.
2002 első nyolc hónapjában a tavalyihoz képest 1%-kal kevesebb, 21,3 millió külföldi látogató lépte át a határt; a magyar állampolgárok pedig az előző év hasonló időszakához képest 12%-kal több, összesen 8,4 millió alkalommal lépték át az ország határait. A növekedés annak köszönhető, hogy a magyar állampolgárok határforgalmának közel 70%-át lebonyolító osztrák és szlovák határszakaszon 7, illetve 49%-kal emelkedett a határátlépések száma.
Utazási irodák szervezésében a 2002. januártól júniusig tartó időszakban 226 ezer külföldi állampolgár érkezett Magyarországra, illetve 198 ezer magyar állampolgár utazott külföldre, ami 12, illetve 6%-os csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A külföldiek fogadásában 210, a magyarok kiutaztatásában 267 utaztató szervezet vett részt. A turistaként hazánkba látogató 212 ezer külföldi vendég 726 ezer éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 8, az általuk eltöltött idő 9%-kal maradt el az előző év ha-sonló időszakához képest. A turisták kilenctizede az európai országokból, ezen belül több mint kétharmada az Európai Unióból érkezett. Külföldre turistaként 184 ezren mentek, és ott 1 millió 147 ezer éjszakát töltöttek el, ez 8, illetve 14%-kal volt kevesebb a tavalyi év hasonló időszakánál. A forgalom 86%-a Európába, ennek fele az Európai Unió országaiba irányult. A belföldi szervezett utazásokon 238 ezer magyar állampolgár vett részt, 61%-kal több az egy évvel korábbinál.
Visszaesett a turizmus
2002. január-augusztusban 4,3 millió vendéget és 13,2 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, ami az előző év azonos időszakához képest 1, illetve 4%-os visszaesés. A szállásdíjbevételek 3%-kal estek vissza, és nem érték el a 60 milliárd forintot.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.