Veres 200 milliárdot enged?

Magyarországon szükség van adócsökkentésre, erre meg is van a reális lehetőség - közölte hétfőn Veres János pénzügyminiszter. Konkrétumokat nem árult el, csak annyit, hogy az arányok és az adózási gyakorlat megváltoztatásával kívánnak forrást teremteni az adócsökkentésre.

"Nem kívánok kacsákra nehézfegyverzettel lőni" - reagált a különböző adóelképzelésekről megjelent cikkekre a szakminiszter. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által a legnagyobb adózók számára rendezett találkozón Veres János ismételten kijelentette, hogy nem lát fedezetet a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) által 2009-től javasolt tíz százalékpontos járulékcsökkentésre. (A GVK "zöld" adótanácsokat is adott a kormánynak; a remélt intézkedések célja, hogy a környezetet súlyosan szennyező, egészségkárosító tevékenységet folyatók fizessék meg az általuk okozott károk társadalmi kiadásait.)

Az egy százalékpontos járulékcsökkentés 80 milliárd forint bevételkieséssel járna Veres János szerint, hozzátéve, hogy 2009-ben reálisan 250 milliárd forintos mozgástérrel lehet kalkulálni. Ezt meghaladó forrást a meglévő kiadások csökkentésével vagy az adórendszer szabályainak megváltoztatásával lehet teremteni. Lehet nagyobb számokról is beszélni, de annak ára van, például az adókedvezmények, adómentességek szűkítése, átalakítása - mondta a PM vezér. (Bár január végére ígérte a kormány, legkorábban legfeljebb februárban tudnak majd megállapodni a kormánypártok a 2009-es adóváltozásokról: reményeik szerint azért a parlamant tavaszi ülésszakán benyújtják a törvénycsomagot.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo