Varpex Logisztikai Központ

Alig egy hónappal a Szigetszentmiklóson és Csömörön épülő Auchan Bevásárlóközpontok bokrétaünnepségét követően, 2002. augusztus 30-án újabb jelentős eseményre kerül sor a két áruház generálkivitelezőjének, a Varpex Építőipari Rt-nek az életében.




A társaság saját beruházásában épül Óbudán a több mint 6000 négyzetméter alapterületű, raktározási, illetve logisztikai célokat szolgáló Varpex Logisztikai Központ, melynek ünnepélyes átadására a hivatalos szervek, hatóságok, ill. a sajtó képviselőin túl meghívták a szakma neves képviselőit is.

Az óbudai Logisztikai Központ olyan fejlesztés, melynek megvalósításával jelentős logisztikai infrastrukturális bázis jön létre. Ezzel nem csak a Varpex versenyképességét kívánják növelni, hanem hozzá szeretnének járulni vállalkozótársaik versenyesélyeinek fokozásához is. Lehetőséget kívánnak teremteni a koncentrált és korszerű logisztikai rendszer használatához, ezzel a vállalkozások jövedelmezőségének növeléséhez.

A több mint 1,1 milliárd forintos, összesen 6463 m2-es alapterületen megvalósítandó projektj az immár részvénytársasági formában működő Varpex Építőipari Rt vállalkozásaként jött létre, mely saját kivitelezésben végzi a logisztikai központ épületének megvalósítását, csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó külső és belső infrastrukturális munkákat, azaz a bekötő utak, közművek, parkoló, térburkolatok, kert- és kerítésépítés kivitelezését. 

 "Az új Logisztikai Központ 5, egyenként 1000 m2-es hajóból áll" - mondta Varga Sándor, a Varpex Építőipari Rt. vezérigazgatója -,  s minden hajó 2-2 nagyobb részre osztható. Minden kiadott raktárhoz iroda és szociális blokk (teakonyha, öltöző, zuhanyzó, stb.) tartozik, mely összesen 272 m2-t tesz ki. A kiadható raktárak jelenleg 40%-ára már aláírták a bérleti szerződést.

A 6000 m2 burkolt felületen mintegy 60 db belső, és 40 db külső férőhellyel biztosítjuk a bérlők parkolási lehetőségeit. A kamionok részére – természetesen - külön férőhelyek állnak majd a rendelkezésre.

A zöldfelület tervezett nagysága 1500 m2, melyen 32 fa, 180 örökzöld (pl. törpefenyő), 1100 magas-cserje és több mint 1200 talajtakaró cserje kerül beültetésre.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo