Van esély a magyar kiugrásra is

A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában - "Az Év Informatikai Cégvezetője", valamint "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" - versenyeztek az informatika szakemberei. A 2005. évi teljesítménye alapján az "Év Informatikai Cégvezetője" díjat Lakatos István (Műszertechnika zRt.), az "Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" díjat pedig Szőke Márton (Indextools Kft.) vehette át.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A díjat ünnepélyes keretek között Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, és Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke adta át a nyerteseknek 2006. június 8-án a Barabás Villában. A díjátadót Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke köszöntőbeszéde után, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter nyitotta meg. Kovács Zoltán beszédében kiemelte, hogy a szövetség számára kiemelten fontos az informatikai vállalkozások közti verseny és a vállalatok versenyképességének erősítése, amely a jövőben is olyan győztes vállalatokat és szakembereket eredményezhet, mint a mostani két díjazott.

Az IVSZ először
1997 végén írta ki ezt a pályázatot, azzal a céllal, hogy minden évben díjazzon két kiemelkedő informatikai menedzsert, akik tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez. A Díjat Gyurós Tibor emlékének adózva, az ő életművének legmeghatározóbb értékei mentén, elsősorban a gazdasági sikerességet honorálva, a jelöltnek a hazai informatikai társadalom építésében való személyes hozzájárulását vizsgálva ítéli oda a független tagokból álló Bíráló Bizottság.
Kóka János megnyitó beszédében kiemelte: A közép-kelet európai régió jelenleg is a világ második legkedveltebb befektetési célpontja, Magyarország pedig kiemelt figyelmet kaphat a jövőben is térségünk befektetői érdeklődésében. Magyarország az előkelő 5-ik helyen áll azon a Befektetői világkonferencián prezentált listán, mely azokat az országokat állította rangsorba, ahol az IT piac helyzete, lehetőségei alapján akár egy jövőbeli Google vagy Microsoft is kinőheti magát.

"Az Év Informatikai Cégvezetője" kategóriában Lakatos István a Műszertechnika zRt. vezetőjeként kimagasló menedzseri teljesítményéért vehette át az IVSZ vándordíját, a vezetői kvalitásokat szimbolizáló karmesteri pálcát. A Műszertechnika zRt. Lakatos István vezetése alatt a cégcsoport számítástechnikai cégének (Euro One Rt.) jelentős forgalom- és nyereségnövelését érte el, a korábbi évekre nem jellemző nagy volumenű projektek meghonosításával és így ismét a számítástechnikai cégek élvonalába került. Lakatos István korábban az Ernst & Young, az Év üzletembere 2004 díjkiosztón a "Merész újító" különdíját érdemelte ki. A versenyben Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója és Hegedűs Gábor, a Sun Microsystems Kft. ügyvezető igazgatója végzett dobogós helyen.

"Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" a 28 éves Szőke Márton lett, aki az Indextools Kft. vezetőjeként felismerve a web analitikai piac igényeit nagyvállalati piacra pozícionálta át cégét erőforrásaik átcsoportosításával. Szőke Mártonnak ez az első szakmai díja s így nagy örömmel vette át a vezetői kvalitást szimbolizáló karmesteri pálcát. Dobogós helyen végzett Csiszér Béla, a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója és Darmai Gábor, az Alerant Zrt. BEA disztribúciós igazgató.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo