Változik a Balaton is

Növekvő hatósugár, változó reptéri besorolás, új vasútvonal, szélerőmű építési tilalom, strand szabályozás. A Balatont védenünk és fejlesztenünk kell.

A 2000-ben született Balaton törvényt kívánja módosítani a kormány. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban készült javaslat egyes szabályai kedveznek a befektetőknek, míg mások megkötik a kezüket. A módosítást két dolog is indokolja. A Balaton törvényt időszakonként felül kell vizsgálni, illetve időközben törvény született az országos területrendezési tervről, amely a jövőben alapja lesz a tó rendezésének is. A Balaton, mint kiemelt üdülőkörzet körébe újabb 15 település kerül be a javaslat szerint. A kiemelt terület már kiterjed a Zala völgyének alsó részére is, mivel Bókaháza, Zalaapáti és Zalacsány is felkerült a listára, viszont Kehidakustány - kérelme ellenére - lemaradt arról.

Változik a Balaton környéki repülőterek besorolása is. A sármelléki Fly Balaton országos jelentőségű polgári repülőtér lett (és amely miatt légi marketing alapot hoznak létre), míg térségi jellegű polgári repülőtér besorolást kapott a veszprém-szentkirályszabadjai, valamint a Siófok Kiliti reptér. Új vasútvonal épül Bak és Balatonszentgyörgy között, amely érinti a sármelléki repülőteret is (jelenleg egy használaton kívüli szárnyvonal köti össze Sármelléket Balatonszentgyörggyel, amely még a szovjet katonai repülőteret szolgálta ki).

A Balaton menti kiemelt üdülőkörzetben megtiltja a javaslat szélerőmű létesítését. Az M7 autópálya mentén ipari terület nem jelölhető ki, de a raktárcélú csarnok alapterülete sem lehet nagyobb ezer négyzetméternél. Tájvédelmi területen, szőlőben óriásplakát nem létesíthető, a meglévőket a helyi önkormányzat lebontathatja (de ez nem kötelező).

Különleges elbánásban létesülnek a zagyterek (a tóból kiszivattyúzott iszapot a part mentén rakták - rakják - tehát ez a tó feltöltésének egy speciális területe). Először kimondja a törvény, hogy ezeken csak strand létesíthető, majd beiktat egy újabb paragrafust, amely megengedi a régi zagyterek további feltöltését, feltéve, hogy azokat zöld-, erdő-, vagy vízgazdálkodási területbe sorolta az önkormányzat. Az indoklásból derül ki, hogy vízgazdálkodási terület a kikötőt jelenti. A strandokra maradt az eddigi szabály, vagyis hogy beépíteni csak a területük 8 százalékát lehet, 65 százalékban pedig növénnyel kell beültetni azokat. Új elem viszont, hogy a "szezon hosszabbítása céljából" a strandok 15 százaléka beépíthető.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo