Valamit nagyon tudhat a lajosmizsei eper

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.

A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei, több eljárásban azonban a bírság mértékének meghatározása még folyamatban van.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az élelmiszerbiztonsági ellenőrzések továbbra is indokoltak. A szakemberek 19 mintát vettek növényvédőszer-maradék vizsgálat céljából. Négy minta esetében találtak kifogásolható eredményt: két mintában a szermaradék mennyisége meghaladta a megengedett határértéket, további két mintában pedig olyan hatóanyag jelenlétét mutatták ki, amely szamócában nem engedélyezett. Az érintett ügyekben hatósági eljárás indult, a szankciók meghatározása jelenleg is folyamatban van.

Az ellenőrzések tapasztalatai alapján a vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak megtévesztés áldozatává. Érdemes különösen óvatosnak lenni a gyanúsan olcsó ajánlatokkal szemben, hiszen a jelentősen piaci ár alatt kínált „magyar” vagy „lajosmizsei” szamóca esetében nagyobb az esélye annak, hogy a termék valójában külföldi eredetű. Vásárláskor célszerű figyelni a származási ország feltüntetésére, és kérdés esetén az árustól is érdeklődni a termék eredetéről.

A fogyasztók számára fontos tudni azt is, hogy a köznyelvben rendkívül népszerű „lajosmizsei eper” valójában nem egy külön szamócafajtát jelent. A kifejezés inkább egy, az évtizedek során kialakult minőségi márkanév, amely Lajosmizse és környékének hagyományos szamócatermesztéséhez kapcsolódik. A térség kedvező természeti adottságai, a helyi termesztési tapasztalat és a korán piacra kerülő, jó minőségű termés együttesen alakították ki azt a bizalmat, amely miatt a vásárlók ma is keresik a „lajosmizsei” szamócát. Éppen ez a jó hírnév teszi vonzóvá a név jogosulatlan használatát is. Az NKFH ezért arra kéri a fogyasztókat, hogy a szezonban továbbra is körültekintően vásároljanak, és lehetőség szerint megbízható, ellenőrizhető forrásból vásárolják meg a gyümölcsöt.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo