Vagyonadó-tervek: egyértelmű üzenet a középosztálynak

Ha a felreppent tervek szerinti 1 milliárd forintnál húznák meg a vagyonadó határát, az egyértelmű üzenet lenne a feltörekvő középosztálynak: rossz helyen gyarapodtál – figyelmeztet Karagich István, a Blochamps Capital vezetője. A cég friss elemzése szerint a milliárdosok száma öt év alatt 25 százalékkal emelkedett, miközben az infláció drasztikusan leértékelte egy ekkora vagyon reálértékét.

Ahogy ma legyintünk arra, hogy valaki milliomos – hiszen alig több, mint két havi átlagbér és 2,5 hónapnyi medián nettó bér elég hozzá –, ugyanígy ma a vállalkozói szférában milliárdosnak lenni sem jelent akkora különlegességet, mint tíz éve – mondta Karagich István.

A Blochamps adatai szerint a 400 millió forint feletti klasszikus pénzügyi vagyonnal bíró gazdagok köre 2020 és 2025 között nagyjából 10 ezer fővel bővült, nagyobbat ugorva, mint a megelőző 15 évben együttvéve.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2020–tól visszatérő infláció több mint 30 százalékkal, 681 millió akkori forintra csökkentette a mai 1 milliárd forint reálértékét, míg 2010-hez képest gyakorlatilag feleződött egy ekkora vagyon a vásárlóereje, 2010-es bázison számolva a mai 1 milliárd forint mindössze 542 millió forintot ér.

A politika természetesen népszerű szlogenekkel operálhat, de látni kell, hogy a vagyonadó most köztudatba került koncepciója és főleg annak többször igazított mértéke épp a nagyon hiányzó felső-középosztálytól veszi el megerősödés vágyát – minek törjék magukat, fejlesszék cégeiket, ha ezzel különadót kapnak a nyakukba? A Blochamps szakértője szerint a jelen körülmények közül 1 milliárd forint környéki pénzügyi erővel bírók esetében nem szankcionálni, hanem maradásra csábítani kell a vagyont. Ha ez nem így lesz, menthetetlenül tovább erősödik a magyar társadalom legfelső decilisének a polarizálódása: lesz egy néhány ezer fős, olyan jogi, adózási apparátust megmozgatni tudó elitünk, amely érdemben mérsékelni tudja az adóterheiket, illetve a néhány tízezres érintett másik oldal, tele adóelkerülésre ösztönzött középvállalkozókkal – vélekedett Karagich István.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo