Az Innostart az Innovációs Szövetséggel közösen 2000-ben hozta létre az Üzleti Angyal Klubot, miután kiderült, hogy a hazai piacon teljes mértékben hiányzik a kezdő kisvállalkozásoknak tőkét nyújtók köre.
Az üzleti angyalok olyan főleg magánszemélyek, akik vagyonukkal és szakértelmükkel szívesen segítik a kisvállalkozásokat. Míg a hagyományos kockázati tőke társaságok 500 ezer dollár alatt nem fektetnek be, az üzleti angyalok ennél jóval alacsonyabb, esetenként akár 5 millió forintot is hajlandóak adni, de maximum 100 millió forintig finanszíroznak. A céggel szemben támasztott adminisztratív elvárásaik is kevésbé szigorúak, miközben a menedzsment és a magánszemélyi befektető közözött sokkal személyesebb kapcsolat alakul ki. Nem véletlen, hiszen az üzleti angyalok legtöbb esetben maguk is sikeres vállalkozók, akik nem csak pénzükkel, de tanácsaikkal is segítik a kisvállalkozás munkáját. Éppen ezért többnyire a saját üzleti tevékenységükhöz közel álló cégek munkájába kapcsolódnak be – hangsúlyozza Garab Kinga . Egy kezdő kisvállalkozás finanszírozása kockázatos, éppen ezért a bankok – megfelelő biztosíték híján – nem szívesen hitelezik ezt a kört. Az üzleti angyal viszont, ha a szakértelme, piacismerete révén lehetőséget lát a projektben, bizonyos tulajdonrész fejében bátrabban kínál tőkét. Igaz, a magasabb kockázat mellett magasabb, minimum 30 százalékos hozamot remél.
2001-ben az Innostart kiválasztott néhány általuk már érettnek tartott vállalkozót, akiket felkészítettek, hogy az üzleti angyalok egy csoportjának bemutassák projektjeiket. Mostanáig 17 vállalatot mutattunk be, és ebből 1 konkrét finanszírozás történt, valamint több tárgyalás folyamatban van – ismerteti a számokat Garab Kinga és hozzáteszi: a rendezvények tapasztalatai szerint a befektetési területet kereső tőke viszonylag nagy mennyiségben rendelkezésre áll, csak még a hazai vállalkozók nem tanulták meg, hogy hogyan kell önmagukat bemutatni. Ez adta az ötletet a most tartott „fordított” üzleti angyal klub rendezvénynek, ahol kockázati tőketársaságok, tanácsadók tartottak előadást a finanszírozási gyakorlatukról. Az eseményen mintegy 20 vállalkozás vett részt.
Azonban a kockázati tőke és az üzleti angyalok jelenléte mellet is marad egy hézag. Az igazán kezdő vállalkozókat, amikor még valójában projektről sem beszélhetünk, egyik tőketársaság sem finanszírozza. Az Európai Unióban ezt a problémát úgy oldják meg, hogy ha a nemzeti kormány minimum 3 millió eurót elkülönít erre a célra, az Unió saját költségvetéséből további 3 millió euróval kiegészíti.
Július 4-én látogat Budapestre két olyan EU régió – Brandenburg és Umbria – delegációja, ahol hasonló kockázati tőkealapot már létrehoztak. A budapesti workshop-on a két EU régió tapasztalatait a hazai központi és közép-dunántúli régiók képviselői fogják megvitatni. Az Innostartal közösen azt próbálják meg feltérképezni, hogy mi kell ahhoz, hogy a nagyon kezdő vállalkozások finanszírozását sikeresen lehessen megoldani.
Üzleti Angyal Klub az Innostart szervezésében
A befektetendő tőke már jelen van hazánkban, csak még a vállalkozók nem tudják sem magukat, sem pedig a projektet a tőkéseknek megfelelő módon felkészíteni – válaszolta kérdésünkre Garab Kinga , az Innostart igazgatója. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs központ szervezte a múlt héten azt az Üzleti Angyalklub konferenciát, ahol a hazai kis- és középvállalkozások megismerhették, hogy mit várnának tőlük a hazai kockázatitőke-piac szereplői.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.