„Először azt kellett meghatároznunk, e kiadványban s a vizsgálandó >hölgykoszorúban< kit is tekintünk tulajdonképpen sikeresnek. A munka alapos kutatással indult. Kutattunk az archívumban, befolyásos gazdasági szakértők és politikusok, vidéki gazdasági vezetők véleményét is kértük” – tárják fel kutakodásuk mibenlétét az alkotók. A közelmúltban a TOP 100-at megjelentető Magyar Hírlap napokon belül piacra dobja Az 50 legsikeresebb üzletasszony című kiadványát. Az újság gazdasági rovatának hölgytagjai szerkesztésében készülő adatgyűjtemény apropóját az adta, hogy – érvelnek az alkotók - a TOP 100-ban egy hölgy kivételével kizárólag férfiak szerepeltek, ezért szinte kézenfekvő, hogy a sikeres üzletasszonyok világa is megismerhető legyen.
A kiadvány elkészítésének módszertanáról is beszámolnak a szerkesztők: saját ötletük alapján „kutattak”, azaz minden, a könyvben szereplő üzletasszonynak 150-150 kérdést tettek fel, akik névtelenül válaszolhattak. A legszemélyesebb titkokat is firtatták, így azt, hogy mire költik a pénz, mennyi is van belőle, mekkorára nőtt a vagyonuk, amióta sikeresek.
A válaszokat összegezve kiderült például, hogy nem politikai, annál inkább baráti kapcsolatokra támaszkodik Magyarország 50 legsikeresebb üzletasszonya. Meglepő, vagy éppen nem az, de igaz: a nőiesség a szakmai életben is hat a férfiakra! És egy „statisztikai” adat, a topon lévő nők több mint 50 százaléka 20 éve cégvezető.
Az 50 legsikeresebb üzletasszony című magazin várhatóan május közepén jelenik meg.
g. l.
Üzletasszonyok sikerlistája
A nőiesség a szakmai életben is hat a férfiakra! - állapítják meg az 50 legsikeresebbnek tekintett üzletasszony karrierjét elemezve egy hamarosan megjelenő kiadvány szerkesztői. A magazin készítői az üzletasszonynak 150-150 kérdést tettek fel, akik névtelenül válaszolhattak. A legszemélyesebb titkokat is firtatták, így azt, hogy mire költik a pénz, mennyi is van belőle, mekkorára nőtt a vagyonuk, amióta sikeresek.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.