Újabb reptér épül Magyarországon

Nemzetközi áruszállító gépek fogadására alkalmas repülőtér építését tervezik a Vas megyei Porpácon, a tervek szerint 2012-ben fogadnák az első gépeket - írta csütörtöki számában a Vas Népe.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A korábbi repülőtér építési tervek főként Szombathelyhez kötődtek, legújabban viszont biztonsági és környezetvédelmi megfontolások miatt Porpác térsége került fókuszba. A SIA-PORT Kft. által előkészített projekt azzal számol, hogy a szükséges engedélyek beszerzése után már 2009-ben elindulhat a főként teherszállító gépek fogadására alkalmas légikikötő építése.

A lap információja szerint a cég több légitársasággal is tárgyal arról, hogy a Távol-Keletről ide szállítsanak árut. A projekt indításának  feltétele, hogy legalább három légitársasággal megállapodás szülessen, ami heteken belül várható.

A lap meg nem erősített értesülése szerint már a kivitelező vállalat kiléte is biztosnak látszik, egy nagy távolkeleti cég végzi majd el a munkát. Az érintett települések, Porpác és Vát polgármesterei úgy nyilatkoztak a megyei lapnak, hogy a lakosság döntően támogatja a repülőtér építési elképzeléseket, mert új munkahelyeket remélnek a beruházástól.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo