Új vezetők a Coopnál

Kettévált az elnöki és a vezérigazgatói pozíció a Co-op Hungarynél, Bartus Pál, akik eddig mindkét tisztséget betöltötte, visszavonul.

A Co-op Hungary Zrt., a magyarországi piacvezető üzletlánc cikluszáró közgyűlésén a Coop Szolnok Kereskedelmi Zrt. 51 éves vezérigazgatóját, dr. Csepeli Lajost választották elnökké. Murányi László, aki korábban a társaság általános vezérigazgató-helyettese volt, a továbbiakban vezérigazgató. Bartus Pál, aki tizenöt éven át volt a ZRt. elnök-vezérigazgatója, már korábban úgy döntött, hogy egyik tisztségre sem jelölteti magát, a jövőben az elméleti munkában szeretné hasznosítani a gyakorlati munkában szerzett tapasztalatait, és továbbra is betölti az ÁFEOSZ elnöki posztját, illetve ellátja a nemzetközi és hazai társadalmi tisztségeit. Kiemelkedő munkáját a legmagasabb szövetkezeti kitüntetéssel, a gróf Károlyi Sándor díjjal ismerték el.

A Co-op Hungary Zrt. tavaly a korábbinál nehezebb piaci körülmények között is 9,2 százalékkal növelte forgalmát, ez ma 400 milliárd forint, az adózás előtti gazdálkodási eredmény 5,5 milliárd forint. A társaság új vezetése erős alapokon folytathatja az építkezést. A folyamatosság és a változás kettős követelményét szem előtt tartva a jövőben is arra törekszik, hogy megőrizze a csoport piaci pozícióit, növelje a versenyképességet. Az idén folyó áron 8-10 százalékos forgalombővülésre számítanak. Változatlanul nagy gondot fordítanak fő működési területük, a 3500-15000 fős a kistelepülések ellátására, és garantálják, hogy a COOP üzletek a jövőben sem kívánnak olcsó, alacsony minőségű termékeket forgalmazni. Növelni kívánják a márkatermékek számát; ez ma körülbelül 700 terméket jelent, és a kiskereskedelmi forgalom 16 százalékát teszi ki. A márkatermék rendszer a cégnek és a beszállítóknak egyaránt a minőség garanciája, hiszen a követelmények szigorúak, de a termelők tudják, hogy a hálózat révén minőségi termékeik biztos piacra számíthatnak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo