Új filmforgalmazó a hazai piacon

SPI INTERNATIONAL MAGYARORSZÁG KFT. - Új filmforgalmazó lép be a hazai piacra a 10 éve működő, New York-i központú, Latin-Amerikában és Ázsiában is jelen lévő SPI International személyében. A régióban az elmúlt két évben szerzett pozitív tapasztalatain túl (lengyel, cseh és szlovák leányvállalatok), más ok is szolgál a telítettnek mondható, sok szereplős magyar filmpiacon történő megtelepedésre.

„Úgy gondoljuk, létezik egy nem teljesen kielégített igény az „intelligens” filmekre, olyan igényes független mozikra, amelyeket nem neveznék rétegfilmeknek, mivel szélesebb közönség érdeklődésére tarthatnak számot”, mondja Szarvasi Zoltán, a cég hazai képviseletének ügyvezető igazgatója, aki szerint a közelmúltban ebbe a kategóriába tartoztak a Bridget Jones naplója, a Betépve vagy az Erin Brockovich című filmek. Az SPI hazai vállalatának stratégiai célja bebizonyítani, hogy az átlagosan 100 ezer nézőt vonzó kommersz és a 20 ezres nézőszámú művészfilmek erényeivel egyaránt bíró alkotások közötti területen is elegendő piaci lehetőség van. A vállalat olyan filmekkel jön ki a mozikban nyáron, mint az Iris című életrajzi film Judi Denchcsel, a Resident Evil, egy Lara Crofthoz hasonló videójátékon alapuló akciófilm Milla Jovovichcsal, vagy Robert Altman új filmje, a szatirikus humorú Gosford Park. De már felkészíthetjük magunkat John Travolta játékára az amerikai elnök szerepében (Primary Colors), Al Pacino és Robin Williams párbajára az Insomnia című pszichothrillerben, Harrison Ford helytállására egy tengeralattjárón (K-19: The Widowmaker), Nicolas Cage alkotói válságára (Adaptation), A bárányok hallgatnak „előzmény-epizódjára” (Red Dragon), valamint egy Graham Greene adaptációra (Csendes amerikai). A 30 ezer órányi filmkönyvtárral rendelkező SPI független gyártókkal kötött hosszú távú szerződései nem jelentenek automatikus átvételt, a hazai vállalat –amely tervei szerint egy évi piacszerzési periódus után érheti el a pozitív cash flowt- szabad mozgástérrel bír annak eldöntésében, egy film moziban, netán egyenesen videón vagy tévén jelenjen meg. Ez azért is fontos, mert a 15 milliárd forintos jegybevételű moziforgalmazás egyre gyakrabban csak „reklám” a videóhoz, önmagában nem tartaná el a forgalmazók infrastruktúráját. A havi két mozibemutató mellett ezért 4-5 videóújdonsággal jelenik meg a cég.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo