Új APEH őrtorony a Dél-Alföldön

Bács-Kiskun megye déli részét felölelő, három korábbi kirendeltség tevékenységét összpontosító új ügyfélközpontot avatott Veres János pénzügyminiszter és Szikora János, az APEH elnöke csütörtökön Baján.

"A hetekkel ezelőtt meghozott kormánydöntések az ellenőrző hatóságok megerősítésére, a gazdaság kifehérítése érdekében eredményesek voltak, többletbevételeket eredményeztek, azonban konzekvensen és következetesen folytatni kell ezeket a lépéseinket" - hangsúlyozta Veres János.

A pénzügyminiszter leszögezte: "nem lesz olyan zuga és szeglete az országnak, ahol a szabályokat ne kellene betartani". "A tisztességes magyar vállalkozók és a tisztességes magyar állampolgárok érdekében folytatni kell, és a tervezett két év alatt végre kell hajtani az egyensúlyt biztosító intézkedéseket, ezt követően a dinamikusabb növekedés az ország előtt álló perspektíva".

Szikora János az új regionális iroda tevékenységéről szólva úgy fogalmazott, bár létrejöttét elsősorban a megye nagysága indokolja, minta lehet a közeljövőben arra, hogy az adóhivatal szerkezete hogyan alakul át országosan is.

A 63 irodahelyiséget tartalmazó, 2,5 ezer négyzetméter alapterületű irodaház több, mint 700 millió forintba került és ppp-konstrukcióban valósult meg. Az APEH a kivitelező Aktív Kft-től 15 éves időtartamra bérli havi 25 ezer eurós bérleti díjért - közölte az APEH elnöke az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo