Új pályázat az egészségturisztikai központok, valamint a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésének támogatására vonatkozik, melynek kódszáma: SZT-2002-TU-23
A támogatás célja, hogy elősegítse a már meglévő, az egészségturizmusban jelentős szerepet betöltő egészségügyi intézményhálózat modernizációját, illetve új, a gyógyszolgáltatásokat járóbeteg ellátási formában nyújtó nappali gyógycentrumok kialakítását, az egészségügyi közszolgáltatók profiljának kiszélesítését és versenyképessé tételét.
Olyan egészségügyi intézmények nyújthatnak be pályázatot, amelyek valamely természetes gyógytényezőn (gyógyvíz, gyógybarlang, gyógyklíma, természetes CO2-terápiás hely) alapuló gyógyászati tevékenységet folytatnak, turisztikai jelentőséggel bírnak, közvetlen OEP finanszírozási szerződéssel működnek és rendelkeznek a tulajdonos, vagy fenntartójuk hozzájárulásával. Az igényelhető támogatás mértéke a fejlesztés legfeljebb 75%-a, maximum 50 millió forint.
2002-ben 250 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.
Ugyancsak új pályázat a közforgalmú gyógyszertárat üzemeltető betéti társaságok beltagjainak tulajdoni részesedés szerzését segítő kamattámogatás, kódszáma: SZT-2002-RE-13
A Gazdasági Minisztérium az Egészségügyi Minisztériummal szorosan együttműködve 2002. május 6-án új pályázatot jelentetett meg. A támogatás célja, hogy a gyógyszerészek számára megkönnyítse a hitelfelvételt a tulajdoni részesedés növelése érdekében történő tulajdonvásárlás, alaptőke-emelés érdekében. A gyógyszerészek számára a tulajdoni hányad növelését törvény írja elő, amelynek biztonságosabb teljesítését segíti elő a pályázat.
A támogatás legfeljebb öt éves futamidejű hitelhez kapcsolódik, amelynél a bruttó kamat nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 4%-kal, vagy a háromhavi BUBOR kamat 4%-kal növelt értékét, és a törlesztés türelmi ideje legfeljebb két év. A támogatás formája vissza nem térítendő kamattámogatás, mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat százalékában az első évben 70%, a következő két évben 60 és 50%, és az utolsó két évben 40%.
2002-ben 250 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.
Módosul a háziorvosi működtetési jog megvásárlását és/vagy az egészségügyi közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatás pályázata, melynek kódszáma:SZT-2002-VE-7
A fontosabb újdonágok a következők:
A pályázat keretében kamattámogatásban részesülhetnek a szakellátási tevékenységet végző egészségügyi vállalkozások is.
A fejlesztési célok között szerepelhet önkormányzati tulajdonú, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén egyéb tulajdonú rendelő megvásárlása, illetve új rendelő építése is.
A támogatható eszközbeszerzések köre kibővül a szakmai működéshez szükséges számítógéppel, és a megítélhető támogatási mérték ezentúl nem függ a beszerzés forrásától.
2002-ben 100 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.
Új - májusi - pályázatok a GM-től
A Gazdasági Minisztérium az Egészségügyi Minisztériummal szorosan együttműködve a Széchenyi Terv keretében két új pályázatot jelentetett meg, valamint egy pályázat feltételein módosításokat hajtott végre 2002. május 6-án.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.