Túlzónak tartják az álláskeresők a hirdetők elvárásait

Több mint az európai állásjelentkezők fele véli úgy, az ajánlatokban megfogalmazott követelmények nem reálisak. Éppen ezért akkor is beadják a jelentkezésüket, ha nem teljesen felelnek meg a hirdetésben foglaltaknak.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A StepStone nemzetközi fejvadász cég felmérése során mintegy nyolcezer álláskeresőt kérdezett meg nyolc európai országban. A most közreadott tanulmány eredményeiből kiderül: mindössze a válaszadók 12 százalékára jellemző, hogy csak a száz százalékosan hozzájuk illő pozícióra pályáznak. Az érdeklődők harmada abban az esetben is elküldi jelentkezését egy hirdetésre, ha csak a követelmények felének felel meg. A feltételeknek való megfelelés hiánya tehát az európai álláskeresők jelentős részét nem akadályozza meg abban, hogy ideális jelöltnek tartsa magát egy-egy pozícióra.

Egy másik, vállalalati HR-szakemberek körében végzett StepStone felmérés szerint azonban ez a jelenség nem "higítja fel" jelentős mértékben a jelentkezők állományát. Az 1800 HR menedzser megkérdezésével  készült felmérés szerint a személyzeti szakemberek 65 százaléka megfelelőnek tartja az állásjelentkezők általános szakmai színvonalát. Az állást kínálók egyötöde jónak, illetve nagyon jónak tartja a beérkező pályázatokat. A legkevésbé pozitívan az olasz, a holland és a belga HR-szakemberek ítélik meg a jelentkezőket: 47, 43 illetve 41 százalékuk nem tartja kielégítőnek a hirdetésekre beérkező önéletrajzok és kísérőlevelek szintjét.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo