Tovább bővülő kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom volumene jármű- és üzemanyag-eladások nélkül 2002. első negyedévében 10,4%-kal, ezen belül márciusban 14,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A jármű- és üzemanyag-eladások továbbra is nagymérték-ben, az első negyedévben 23,1%-kal, márciusban 23,0%-kal bővültek. Az összesített forgalom volumene így az első három hónapban 14,0%-kal, márciusban 17,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Kiemelkedő mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2002 márciusában, amiben a jelentős bérki-áramlás mellett szerepet játszott az is, hogy a korai húsvét miatt az ünnepi bevásárlások idén már már-ciusban lebonyolódtak. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli kiskereskedelmi eladásoknál a húsvét hatását is figyelembe vevő szezonálisan kiigazított adatok szerint a növekedés 10,5%-os volt az előző év márciusához viszonyítva, a kiigazítás nélküli adatok 14,9%-os növekedést mutatnak.

Az első három hónapban minden nagyobb tevékenységcsoport forgalma nőtt. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi eladások változatlan áron számított értéke márciusban 18,7%-kal, az első negyedévben átlagosan 11,5%-kal haladta meg az előző évi szintet. A textil-, ru-házati és lábbeli-kiskereskedelem 2001 második felében megindult élénkülése folytatódott, a növe-kedés márciusban 21,6%, az év első három hónapjában átlagosan 14,4% volt. Az elmúlt évi csekély (1,4%-os) növekedés után a bútor-, műszakicikk- és vasáru-kiskereskedelemben márciusban 6,3%-os, január–márciusban 7,0%-os forgalombővülést mértek. A gyógyszer-, gyógyászatitermékek-, il-latszer-kiskereskedelmi forgalom márciusi 7,7%-os, háromhavi 8,2%-os bővülése szintén jelentősen meghaladta az előző év 1,4%-os átlagos növekedési ütemét. Az iparcikk jellegű vegyes kiskereske-delmi üzletek márciusban 4,6%-os, az első három hónapban 4,3%-os növekedést mutattak. A kultúr- és egyéb, máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelmi üzletek márciusban 19,7%-kal, az első ne-gyedévben 13,8%-kal nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint az előző év azonos időszakában. Egye-dül a – kiskereskedelmi forgalomból mindössze 0,2%-os súlyt képviselő – csomagküldő kiskereske-delem változatlan áron számított márciusi eladásai maradtak el (14,4%-kal) az egy évvel korábbitól. Az első negyedévi volumenindex ebben a tevékenységcsoportban is csekély (0,8%-os) növekedést mutat.

2002-ben fennmaradt a gépjármű- és járműalkatrész-kiskereskedelem évek óta tartó dinamikus bővülése, márciusban 32,5%-kal, az első három hónapban 33,3%-kal nagyobb forgalmat bonyolítottak le az előző év azonos időszakánál. Hasonló dinamikus növekedésről tanúskodnak a szállítás statiszti-kai adatok, melyek szerint 43%-kal növekedett az első alkalommal forgalomba helyezett személygép-kocsik száma. A gépjárműüzemanyag-kiskereskedelem értékesítése – a kedvező időjárás és az ala-csony árak következtében – márciusban 12,4%-kal, az első negyedévben 12,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az összesített (jármű- és üzemanyag-forgalommal együtt számított) kiskereskedelmi forga-lom 2002 első negyedévében 1222 milliárd forintot ért el. Ez változatlan áron 14,0%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.


Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo