2002-ben a vállalkozói lakásépítések – utóbbi 2 évben tapasztalt – fellendülése tovább folytatódott. Ez a városi lakásépítés fejlődését, a többszintes, többlakásos épületek térnyerését, bennük a kislakások arányának növekedését jelentette, ami nagyrészt az építőipar kivitelezésében valósult meg. Már nemcsak jelképes az önkormányzatok építtetői szerepvállalása, közel 1300 lakást építtettek, míg vállalkozói építésként több mint 9 ezer új lakást vettek használatba, s ez 4, ill. 30%-át adta a 2002. évi lakásépítésnek. A természetes személyek által épített lakások aránya 63% az előző évi 74%-kal szemben. A megváltozott lakásépítési szerkezet nyomán 3 m2-rel (94 m2-re) csökkent az új épített lakások átlagos alapterülete. A használatba vett lakások számának jelentősebb növekedése a fővárosra és nagyvárosokra (megyei jogú városokra) jellemző, a kiadott új lakásépítési engedélyek ugyanakkor a fővárosi fejlődés megtorpanását mutatják. A lakásépítési lendület – az eddigieknél mérsékeltebb ütemben – a városokban még folytatódik.
Az új engedélyek szerint a jövőben kevesebb három- és annál többlakásos épületet, kisebb alapterület beépítésével terveznek, mint egy évvel ezelőtt. Ugyanakkor 5%-kal több, közel 21 ezer lakást kívánnak megépíteni ezekben a házakban, ami az eddigieknél több, kisebb alapterületű lakást jelent. Mindinkább elveszti jelentőségét az üdülőépítés, amit az év során kiadott 1400 új engedély és a 900 befejezett üdülő száma egyaránt mutat.
2002-ben alig 5 ezer lakás szűnt meg, 25%-kal kevesebb, mint 2001-ben. A lakásmegszűnések két fő oka a lakásépítés miatti bontás (41%) és az avulás (41%)volt.
2002-ben közel 14 ezer új nem lakóépületre kértek építési engedélyt, ami 3,6 millió m2 alapterületet jelent. A legnagyobb növekedés a szálloda, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén mutatkozik, az előző időszakhoz képest 64%-kal nagyobb alapterületet kívánnak beépíteni ilyen célú hasznosításra. A legerőteljesebb csökkenés (közel
Több új lakás épült
2002-ben 31 500 új, befejezett lakásra adták ki a használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, s közel 49 ezer új lakás építése kezdődhetett el a kiadott új engedélyek alapján. A használatba vett lakások száma 12%-kal, az új lakásépítési engedélyeké 2%-kal több, mint az előző évben volt - tette közzé a KSH.
Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
Vegyen részt Ön is!
Véleményvezér
Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége
Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Két magyarországi régió is bekerült Európa legfejletlenebb térségeinek tízes TOP listájába
Kelet-Európa nagy lemaradásban.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút
Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca
Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.