Több tízezer munkahely tűnt el egy ágazatban

A német gépiparban 32 ezer munkahely szűnt meg az év első felében a koronavírus-válság, a kereskedelmi konfliktusok és az autóipar strukturális átalakulása miatt - ismerteti az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a VDMA hétfői közleményében.

A mintegy 3300 tagvállalattal rendelkező VDMA (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V.) kimutatása szerint az ágazatban 1,03 millió volt a foglalkoztatottak száma június végén.

Ralph Wiechers, a VDMA vezető közgazdásza szerint az ágazat hatalmas terheit tekintve az állásvesztés mérsékelt, és ez elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatásnak köszönhető. "Olaf Schoz pénzügyminiszter a helyes úton jár a részmunkaidős foglalkoztatási program 24 hónapra meghosszabbításának a javaslatával" - jegyezte meg.

Az erősen exportorientált ágazatban a foglalkoztatottaknak bő egyharmada dolgozott részmunkaidőben július elején. A részmunkaidősök száma a júniusi 354 ezerről 378 ezerre emelkedett ugyan, de ezzel együtt is jóval elmarad a korábbi hónapokra jellemzőtől. "A be nem töltött állások száma a felére csökkent a tavalyihoz képest" - mondta Wiechers.

A gépipar nehézségei elsősorban a koronavírus-válságnak tulajdoníthatóak, ami az év első felében a megrendelések 16 százalékos csökkenését idézte elő. Különösen az exportkereslet esett vissza. A kereskedelmi konfliktusok negatív hatása már a múlt évi teljesítményt is megterhelte.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo