Terítéken a közlekedési stratégia

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közzétette az interneten az úgynevezett Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégiát, mely lényegében egy minden fontos közlekedési feladathoz iránymutatásul szolgáló közlekedésfejlesztési stratégia.

A minisztérium szerint azért volt szükség ennek megalkotására, mert az elmúlt időszakban erőteljes igény és érdeklődés mutatkozott egy elemeiben összefüggő, tartalmában átfogóan kidolgozott és hosszabb időtávra készülő stratégia iránt, mindamellett, hogy nemrég döntöttek ezermilliárd forintnyi útfejlesztés mellett. A tervezet tehát elkészült, melyet a GKM az egyik aloldalán, a Civil Fórumon helyezett el. A szakhatóság szeretné, ha a szeptember 30-i határidőre minél többen véleményeznék a dokumentum első fejezetét, az úgynevezett Zöld Könyvet. Fontos tudnivaló, hogy csak azok szólhatnak hozzá a dokumentumhoz, akik előzetesen regisztrálták magukat az oldalra.

A Zöld Könyv a helyzetelemzésből kiindulva olyan kulcsterületeket jelöl meg, ahol a beavatkozás leginkább szükséges. A fejezet a jelenségek okait elemezve átfogó célkitűzéseket határoz meg a személyszállítás, az áruszállítás és a közlekedési infrastruktúra területén. A szakmai, társadalmi észrevételek figyelembe vételével a későbbiekben dolgozzák ki a Fehér Könyvet, amely akciók, intézkedések formájában részletesen lebontja majd a célrendszert, és azok eléréséhez pénzügyi és intézkedési tervet is rendel.

A minisztérium tehát várja az önkormányzatok, a termelő és szolgáltató vállalatok, a közlekedési társaságok, a beruházók, a szakmai szervezetek és szövetségek, a civil társadalom és természetesen az állampolgárok észrevételeit, alkotó javaslatait.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo