Tényleg nagyot lehet szakítani az év végi nyugdíjcélú befizetésekkel?

Közeleg az év vége, ilyenkor pedig nagyon megugrik az érdeklődés a nyugdíjcélú megtakarítások iránt. De vajon mennyit nyerhet az, aki csak az utolsó hetekben szeretne belehúzni az öngondoskodásba? A Bankmonitor.hu szakértői kiszámolták az elérhető nyereséget.

Hogyan lehet maximalizálni a támogatást?

Nézzünk egy példát, amelyben a megtakarító igen tudatos, és már 45 éves korában elkezd félretenni a nyugdíjára havi 30 ezer forintot. Hosszú távon 6,5 százalékos hozamot ér el – ez idén kevésnek érződik, de normál inflációs környezetben érdemi reálhozamot eredményez –, valamint évente 5 százalékkal növeli a befizetéseit. Ezen felül van lehetősége arra, hogy év végén 250 ezer forint extra befizetést teljesítsen, az állami támogatás maximalizálásának céljából.

Látható, hogy a szimpla megtakarítás a nyugdíjkorhatár (65 év) eléréséig mai értéken 12,1 millió forintra hízik. Ebből a saját befizetések és a hozamaik kb. 10,1 millió forintot tesznek ki: ennek 54 százalékát a saját befizetések, míg 46 százalékát a hozamok adják. Ezenkívül további 2,0 millió forint köszönhető a kapott állami támogatásnak és hozamainak.

Ha alkalmazza az év végi extra befizetések stratégiáját, akkor lényegesen magasabb lejárati összegre számíthat: több mint másfélszer annyi (mai értéken 20,4 millió forintos) vagyonnal vonulhat majd nyugdíjba. Érdemes azonban megnézni, hogy ez a különbözet miből adódik. A saját befizetései és azok hozamai 17,2 millióra nőnek (itt is kb. fele-fele arányban lesznek a befizetések és hozamok), tehát az összesített 8 milliós növekedésből 7 millióért felelnek! Az SZJA-támogatás eközben mai értéken 3,2 millió forint nyereséget érne, azaz kb. 1,2 millióval lenne több az extra befizetések nélküli helyzethez képest.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo