Távmunkaház nyílik Örkényben

Ma adják át Örkényben azt a minta értékű távmunkaházat, amely tapasztalatai alapján további hasonló létesítmények segíthetik országszerte a foglalkoztatást.

A mintegy kétszáz négyzetméteres távmunkaházban négy teremben 22 számítógépes munkahelyet alakítottak ki az ide munkát telepítő cégeknek. A létesítmény teljes infrastruktúrát, szakképzett munkaerőt kínál.  

A programhoz Örkény város húszmillió forint értékű ingatlannal, több millió forintos saját erővel járult hozzá, a felújításhoz, a berendezéshez az Európai Uniótól 32 millió forintos, a magyar kormánytól 8,5 millió forintos támogatást nyertek el.

A program részeként százan szerezték meg a számítógépkezelői szakképesítést, illetve nyolcvanan közülük ezen felül a konkrét távmunka feladatokra felkészítő tanfolyamon vesznek részt. Valamennyien nem tudnak munkát kapni a távmunkaházban, de könnyebben vállalhatnak otthoni távmunkát, illetve más távmunka-lehetőséget.

A távmunka terjedését támogatja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium is, a terveik szerint százötvenezerrel növelnék az így dolgozók számát, de a Magyar Távmunka Szövetségnek is voltak korábban hasonló programjai.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo