Támogatást bukik a "feketéző"

Az agrárvállalkozásokat uniós támogatásuk visszafizetésének kötelezettségével sújthatják, ha kiderül róluk, feketén alkalmaznak munkaerőt.

A közbeszerzési pályázattól való eltiltással, EU-támogatások visszafizetésével és egyéb büntetésekkel sújthatják már a nem túl távoli jövőben is az alkalmazottakat feketén dolgoztató cégeket az Európai Unióban, ha az Európai Bizottság e témában hamarosan elkészülő terveit a döntéshozók elfogadják - állítja Deák Andrea, a Neumann International AG ügyvezető igazgatója. A szakember becslésekre hivatkozik, több millióra tehető az EU-tagországokban szabályszerű papírok nélkül tartózkodók száma, sőt évente félmillió ilyen személy érkezik a 27 államba.

Az új uniós terv elsősorban a legnagyobbaknak tartott felvevőpiacokon, az építőiparban és a mezőgazdaságban igyekszik lecsapni a feketemunkásokat foglalkoztatókra. Az építőipari cégek például évekig nem indulhatnak közbeszerzési pályázatokon, ha ilyen típusú szabálytalanságot követnek el, míg az agrárvállalkozásokat egyebek között uniós támogatásuk visszafizetésének kötelezettségével sújthatják. Az illegális bevándorlók hazatoloncolásának költsége ugyancsak a munkáltatót terhelné.

Az illegális foglalkoztatás Magyarországon eléri a GDP 16-17 százalékát, Lettországban a 18 százalékot, Görögországban több mint 20 százalékot, ugyanakkor Ausztriában és az Egyesült Királyságban a GDP-nek mindössze 1,5 illetve 2 százalékát teszi ki. Az okok között a munkaerőpiac rugalmatlanságát, és a jelentős adóterheket jelölik a jelentések - mondotta Deák Andrea. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo