Szétesik az eurózóna?

Londoni pénzügyi elemzők prognózisa szerint "99 százalék", hogy a valutaunió előbb-utóbb szétesik, és a folyamat nagy valószínűséggel az idén megkezdődik. 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 


Gyülekező fellegek
Kép:sxc

Az egyik legtekintélyesebb citybeli gazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) 2012-re szóló, hétfőn Londonban ismertetett globális előrejelzésében közölte, hogy jelenleg 60 százalékos esélyt lát "legalább egy, de valószínűleg inkább több" tagország távozására az euróövezetből az idei év végéig. A cég londoni elemzői közölték azt is, hogy az eddigi 80 százalék helyett most már 99 százalékos eséllyel jósolják az euróövezet teljes szétesését egy évtizeden belül. (Az európai vezetők mindegyike kemény évre számít 2012-ben.)

A CEBR közgazdászai recessziót is várnak az idei évre a valutaunióban. Hétfői előrejelzésük szerint az euróövezeti GDP-érték visszaesésének mértéke - függően az euróválság kezelési módjától - átlagosan 0,6 százalék és 2 százalék között lehet 2012-ben. Más nagy londoni házak is egyöntetűen jósolják, hogy az idén megkezdődhet az euróövezet felbomlása, és a valutaunió - jórészt emiatt is - visszasüllyed a recesszióba. Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics idei évre szóló előrejelzése szerint 2012 valószínűleg döntő év lesz az európai közös pénz számára, és ha a politikusok nem állnak elő a régóta ígért átütő erejű megoldási javaslatokkal, akkor az euróövezet "megszűnik létezni jelenlegi formájában".

A ház londoni elemzői közölték: "legalábbis ez idő szerint" ez utóbbi fejleményt valószínűbbnek tartják, mint az euróválság megoldását, és azzal számolnak, hogy 2012-ben megkezdődik az euróövezet "korlátozott formájú" felbomlása. A Capital Economics e forgatókönyve alapján az idén Görögország távozik, és 2013-ban "további kis tagállamok követik". A ház az általa valószínűsített, ebből eredő gazdasági-pénzügyi felfordulás miatt 2012-ben 1 százalékos, 2013-ban már 2,5 százalékos euróövezeti GDP-visszaeséssel számol. A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő minapi londoni elemzésében közölte: a decemberi brüsszeli valutauniós válságcsúcs nyomán arra a következtetésre jutott, hogy az euróövezeti válság átfogó megoldása "technikailag és politikailag elérhetetlen".

Vagy csak 40?

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - januárra szóló havi világgazdasági előrejelzésében 40 százalékosra becsülte az euróövezet két éven belüli szétesésének esélyét. Az EIU szerint egy ilyen fejlemény Európában gazdasági depressziót, és a világgazdaság egészében is súlyos recessziót okozna. A cég londoni elemzői szerint ha a valutaunió teljesen összeomlik, a jelenlegi euróövezeti országok GDP-értéke a legutóbbi csúcsszinthez mérve legalább 10 százalékkal zuhanna, de az így számolt visszaesés mértéke elérhetné a 25 százalékot is. Az EIU e katasztrófa-forgatókönyve szerint a munkanélküliség a legtöbb eurótagállamban 20 százalék fölé emelkedne, a legsúlyosabban érintett országokban pedig megközelítené az 50 százalékot, és évekbe telne az európai életszínvonal visszatérése a válság előtti szintekre.

A CEBR hétfői éves előrejelzése szerint "a nyugati világ gazdasági sztárja" az idén az Egyesült Államok lesz, bár ez is csak 2 százalék körüli gazdasági növekedést jelent majd, amivel "nem nagyon lehet dicsekedni". A ház londoni közgazdászai azt is jósolják prognózisukban, hogy az idén a francia és a német bankrendszer "jelentős része" állami pénzügyi segítségre szorul a portfolióikban lévő szuverén adósságok leírása miatt. A CEBR elemzői azt sem tartják kizártnak, hogy több bank állami tulajdonba kerül. A cég szerint az idén "megjelennek az első repedések az ázsiai gazdasági-politikai sikersztorin" is. A CEBR azzal számol, hogy a kínai gazdaság növekedése 2012-ben valamivel 7 százalék feletti ütemre lassul, ez azonban Kína esetében "recessziónak számít". Az ázsiai gazdasági-politikai rendszerek ugyanis "a kerékpárhoz hasonlítanak, amelynek meghatározott sebességgel kell haladnia ahhoz, hogy stabil maradjon", és a ház által várt kisebb mértékű lassulás is valószínűleg lakossági elégedetlenséghez vezet - áll a Centre for Economics and Business Research hétfői londoni előrejelzésében.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo