Százezreket kaphat vissza az adójából - itt van, hogyan

Az elmúlt évben a gyermekes családok szja-visszatérítése miatt nem volt olyan hangsúlyos, idén azonban ismét rendelkeznünk kell a tavaly befizetett öngondoskodási célú megtakarítások után járó adójóváírás összegéről. Akinek több pénztári befizetése volt, annak mindenképp jeleznie kell a NAV felé, hova kéri a 20 százalékos visszatérítést – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Alig több, mint három hete marad a magyar magánszemélyeknek, hogy a beadják 2022. évi személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat. A többség számára a 2016-os bevallás óta, amióta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el a bevallás tervezetét, nem is kell vesződnie a bevallással: ha nem nyúlunk hozzá az adóhatóság által kitöltött tervezethez, az május 20. után automatikusan bevallássá alakul át – jobb esetben úgy, hogy semmilyen fizetési kötelezettségünk nem keletkezik, mert a kifizetők rendben eleget tettek adóelőleg-kifizetési kötelezettségeiknek.

Az adóvisszatérítésről rendelkezni kell

Ugyanakkor – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – az elmúlt év után az idén beadandó 2022-es adóbevallásoknál érdemes újra átnézni a bevallásainkat, hiszen abban adójóváírásról is rendelkezhetünk.

A jogszabályok szerint ugyanis a nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) nyugdíjbiztosításba, önkéntes nyugdíj- vagy egészségbiztosítási pénztárba befizetett összegek után 20 százalékos adójóváírás jár. Az adóvisszatérítés maximális összege így a pénztári öngondoskodás esetében 150, a nyugdíjbiztosításoknál 130, a NYESZ esetében 100 ezer forint.

Nyilatkozni kell hozzá (Fotó: Depositphotos)
Nyilatkozni kell hozzá (Fotó: Depositphotos)

Az önkéntes nyugdíjpénztári, egészségpénztári és önsegélyező pénztári befizetések adókedvezménye összevonandó, és ott az együttes adó-visszatérítés mértéke nem haladhatja meg a 150 ezer forintot. További szűkítés, hogy a teljes, személyi adóbefizetésünkből visszaigényelhető adóvisszatérítés összege nem haladhatja meg a 280 ezer forintot.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo