Szabadság alatt is munkában

Egy friss felmérés szerint a szabadságon levőknek csak harmada szakad el teljesen a munkájától. A brit kisvállalatok vezetőinek pedig csak álom a többhetes nyaralás.

A CV Online júniusi  felmérésében azt szerette volna megtudni, hogy a  dolgozók szabadságuk alatt milyen mértékben szoktak a munkájukkal foglalkozni. A kérdésre közel ezer válasz érkezett. Magasan a legtöbb szavazatot kapta (48 százalék) az a verzió, mely szerint a szabadságon lévők mobiltelefonon elérhetők az esetlegesen felmerülő munkahelyi problémák ügyében. A dolgozók egyharmada jelölte meg azt a választ, mely szerint teljes mértékben pihenéssel töltik szabadnapjaikat. 10 százalékuk naponta, 6 százalékuk hetente egyszer ellenőrzi a  munkahelyi e-maileket, 4 százalék néha beugrik az irodába.

A válaszok azt bizonyítják, hogy a mobiltelefon igen hasznos lehet a cégek számára, mert a dolgozók telefonon inkább hajlandóak kapcsolatot tartani munkahelyükkel, így "vészhelyzetben" a legilletékesebbtől tudnak segítséget kérni.

Sokaknak a nyár a kikapcsolódás és a szabadság ideje, a Nagy-Britanniában működő mintegy 3,7 millió kis- és közepes vállalkozás számára azonban ez az év egyik legnehezebb időszaka. A mindent kézben tartó vezető hiányzása veszélyeztetné a napi ügymenetet, így sokan képtelenek a szükséges pihenésre időt szakítani. A felmérés szerint minden tizedik megkérdezett egyáltalán nem vesz ki szabadságot, míg 53 százalék mindössze két hetet engedélyez magának az év során, az adható néggyel szemben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo