Súlyos vádak a TEK volt főigazgatója ellen

Gyanúsítottként hallgatta ki az úgynevezett aranykonvoj ügyben Hajdu János volt rendőr altábornagyot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt vezetőjét jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a TEK főigazgatója 2026. március 4-én eligazítást tartott – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkérése alapján – az úgynevezett aranykonvoj ügy műveleti feladataiban résztvevő vezetőknek. Meghatározta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségben amerikai dollár- valamint euróbankjegyeket, továbbá befektetési aranytömböket szállító gépjárműveket meg kell állítani és fel kell tartóztatni.

A főigazgató azt az utasítást adta, hogy az ukrán állampolgárokat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kell elfogni, és bilincs, valamint látást akadályozó textília alkalmazásával elő kell állítani – idézték fel.

Hajdu János személyesen a helyszínen irányított
Hajdu János személyesen a helyszínen irányított
Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya
A nyomozó ügyészség a TEK főigazgatójával 7 rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik – olvasható a közleményben.

Emlékeztettek arra: a TEK hivatásos rendőrei 2026. március 5-én 13 órakor az M0-ás autóút alacskai pihenőhelyén a két ukrán pénzszállító autó személyzetét kiszállították, a hét ukrán állampolgárt a földre fektették, kezüket hátra bilincselték, majd fejükre a szemek eltakarása céljából – a rendeltetésszerű használattól eltérően a függőleges tengely mentén mintegy 180 fokkal elforgatott – kámzsát húztak. A műveletet Hajdu János személyesen a helyszínről irányította.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo