A SkillSoft 3000 fő körében végzett felmérésből kiderül, az informatika területén dolgozók 97 százalékát rendszeresen éri stressz a mindennapi munkavégzés folyamán. Öt IT-s szakember közül négy már a munkahely küszöbének átlépése előtt is szorong a megoldásra váró problémák, a vezetőktől érkező nyomásgyakorlás miatt. A megkérdezett IT-sek egyharmada azt is kijelentette: nehéz végezni feladataikat, miközben feletteseik folyton a sarkukban vannak.
Egy az IT-sek tipikus panaszai közül: "A napom legnagyobb részében olyan emberek telefonos panaszait kell megválaszolnom, akik a számítógépek és a nyomtatók legalapvetőbb tulajdonságait sem ismerik." Akad szakember, aki arra panaszkodott: sok kollégája még azt sem tudja, hogyan kell a számítógépet be-és kikapcsolni.
Egészségügyi dolgozók, tanárok, marketingesek is a toplistán
A második, legtöbb munkahelyi stresszt elszenvedő szakember egészségügyi területen dolgozik. A válaszadók 96,8 százaléka úgy jellemzi helyzetét: másokról gondoskodni egyrészt értékteremtő, mégis gyakran megrázó feladat. A mérnökök, sales és marketing szakemberek, tanárok munkaköre is megerőltető.
A felmérés arra is fényt derített: az emberek 37 százaléka számára a határidős feladatok okoznak nehézséget. A munkavállalók bő egyharmadát stresszeli, ha kollégája feladatát kell elvégeznie. A válaszadók harmada úgy érzi: legszívesebben saját maga főnöke lenne, mert így maga oszthatná be napi teendőit.
A vezetői támogatás hiánya is ok lehet
A felmérésben részt vevők 28 százaléka úgy nyilatkozott: legnagyobb bajuk, hogy elégedetlenek a munkájukkal. Ők bárhol máshol szívesebben dolgoznának, mint jelenlegi munkahelyükön. A munkavállalók egybehangzóan állítják: legtöbben a főnöki támogatás hiánya, az állandó közbevetések, a növekvő követelmények, a piszkálódó viselkedése miatt szenvednek.
Kevin Young, a SkillSoft ügyvezető igazgatója a kutatás kapcsán megjegyezte: főként a munkahelyi stressz a felelős a kárba veszett munkanapokért, a munkahelyi sérülésekért és a gyakori megbetegedésekért. Ha a vállalatok megértik, mi okoz stresszt a dolgozóknak, a kiváltó okokkal is hatékonyabban birkózhatnak meg, derül ki a Pályacsúcs Magazin cikkéből.
Stressztoplista
A legtöbb stresszt az informatikusok és az egészségügyi dolgozók szenvedik el Magyarországon.
Véleményvezér
Magyar Péter nagy találatot vitt be a köztársasági elnöknek
A köztársasági elnök nyugodtan találkozhat politikusokkal, nem ez dönti el a függetlenségét.
Több mint 400 százalékos haszonnal árulják a kereskedők a szabolcsi almát
Nehéz a sorsa az almatermelőknek és a vásárlóknak, bezzeg a kereskedők.
Hadházy Ákos szerint öt és fél éve tehetetlenkedik az Ügyészség Orbán Viktor fogásza ügyében
Iszonyúan keresik az igazságot az Ügyészségen, csak nem találják.
Rekordot döntött a külföldieknek kiadott magyarországi tartózkodási engedélyek száma
Több tízezer ázsiai érkezett Magyarországra egyetlen év alatt.
Elképesztően nagy minimálbér-emelést terveznek
Jön az ezer euró feletti minimálbér.
Újabb fordulóponthoz érkezett az ukrajnai háború
Egyre durvul a háború.