Sok minden kiderül Magyarországról az első szeptemberi héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari, valamint kül- és kiskereskedelmi adatokat közöl a héten, továbbá ismerteti a második negyedéves GDP második becslését.

Hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom júniusi alakulásának második becslését teszik közzé. Az első becslés alapján az export euróban számított értéke 10, az importé 7,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A termék-külkereskedelmi egyenleg 472 millió euróval romlott.     Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 1,9, az importoldalon 1,3 százalékkal nőtt. Júniusban a kivitel értéke 12,2 milliárd eurót (4802 milliárd forintot), a behozatalé 11,1 milliárd eurót (4370 milliárd forintot) tett ki. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,1 milliárd euró (432 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest az export euróban számított értéke 10, az importé 7,8 százalékkal csökkent.

A második negyedéves GDP második becslése kedden jelenik meg. Az első becslés szerint Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki értéket. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint - a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal csökkent.

A külkereskedelmi termékforgalom júliusi első becslése mellett csütörtökön közlik a kiskereskedelem júliusi adatait. Júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 1,7, naptárhatástól megtisztítva 2,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,1 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz viszonyítva. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,6, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2024. január-júniusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 2,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo