Sertéseknek építettek óriási lakótelepet

Komplett lakótelepet építettek Kínában egy megaberuházással, hogy ott sertéseket hizlaljanak. Az emeletes épületekből álló blokkban a tervek szerint évente akár 800 ezer disznó is születhet majd. A hatalmas telep létrehozásának célja a növekvő lakosság igényeinek kielégítése, de a koncentrált termelés komoly állat- és humánegészségügyi kockázatokat is jelenthet.

Dél-Kína egyik hegységében valóságos lakótelepet építettek a sertések számára - írja az Agrárszerktor az Euronews híre alapján. Két darab hét emeletes épületben már most folyik az állattenyésztés, de tervezik további négy emeletes épület felhúzását is, amelyekből az egyik akár 13 emeletes is lehet. A „disznóvárost” kizárólag az állatok számára létesítették, a tervek szerint pedig a jövőben akár 30 ezer kocának is lakhelyet biztosíthat majd a lakótelep, ahol évi több mint 800 ezer malac születésére számítanak.

Sertéspestis: nem veszélyes a magyarországi disznóhús
Az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése után is biztonságosak a hazánkban előállított húsok és húskészítmények, közölte a Nemzeti Agrárkamara. A kórokozót kizárólag vaddisznókból mutatták ki, és a vírus emberre egyébként is veszélytelen.
Az emeletes épületek előnye, hogy nem csak energiát takarítanak meg, hanem további erőforrásokat is. A lakótelepet azért hozták létre, mert Kína szeretné korszerűsíteni gazdálkodási módszereit, illetve saját termelésből kielégíteni a növekvő lakosság hússzükségleteit.

A hatalmas telep uganakkor aggodalomra ad okot a betegségekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy több óvintézkedést is tettek,. Az egyik ilyen, hogy próbálják megakadályozni a levegő áramlását az egyes szintek között. A helyszínen hulladéküzemre is szükség lesz, ahol elsősorban nagy mennyiségű sertéstrágyát kell majd megfelelően kezelniük.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo