Senki ne lankadjon a spórolással

Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez - mondta egy interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Klaus Müller a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az ország a néhány hónappal korábbi állapotokhoz képest jóval felkészültebben vág bele a télbe, hiszen már Norvégia, Hollandia, Belgium és Franciaország felől is jó a földgázellátás, a háztarások és a vállalatok pedig kevesebbet fogyasztanak, mint egy éve.

A takarékosságukról híres németek igyekeznek most is (Fotó: Pixabay)
A takarékosságukról híres németek igyekeznek most is (Fotó: Pixabay)

Azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi mérések szerint a fogyasztás az év 48. hetében 13 százalékkal maradt el az utóbbi négy év átlagától, az előző héthez viszonyítva pedig a hideg idő miatt még nőtt is, méghozzá 14 százalékkal, a hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy ennél nagyobb megtakarításra van szükség.

Az ellátásbiztonság fenntartásához 20 százalékkal kell visszafogni a földgázfogyasztást - mondta, hozzátéve, hogy ha a várttól elmaradó csökkenéssel zárult hét csak kivétel lesz, akkor nem kell aggódni, de a fagyos hideg a következő napokban is megmarad, "ezért fontos, hogy ne lankadjunk, egész télen folytassuk a takarékoskodást".

Mint mondta, a földgáztárolók töltöttsége történelmi csúcson, 95 százalékon van, de mínusz tíz Celsius-fokos hőmérsékletnél már jelentősen emelkedik a fogyasztás, ami ellátásbiztonsági kockázatot jelent, különösen, ha hosszan tart a fagyhullám.

Németországot azért fenyegeti földgázhiány, mert az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország az Ukrajna ellen indított háborújának februári kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd leállított németországi szállításait, annak ellenére, hogy a földgázkereskedelmet nem érintik az háború miatt Oroszországgal szemben elrendelt európai uniós büntetőintézkedések.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo