Rezsibajnok magyar minikazánnal spórol a fűtésen 20 ezer család

A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a KSH adatai, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 százalékkal csökkent. Szakértők szerint ezt önmagában nem magyarázza csak a kedvező időjárás, tudatos fogyasztói magatartás is kellett hozzá. Vagyis az, hogy a családok inkább lejjebb tekerték a konvektort, a termosztátot, mint hogy kicsússzanak a rezsitámogatott keretből.

„A horribilis piaci árak miatt óvatosabbak lettek a magyarok. Jobban fókuszba kerültek az olyan gazdaságos fűtési megoldások, mint amire a Mika-minikazán is képes” – kommentálta a KSH-statisztikát Kerekes István, a Technorgáz alapító ügyvezetője.

Mint fogalmazott: a megoldással bizonyíthatóan 30 százalékos energiamegtakarítás érhető el, vagyis ennyivel kisebb szám szerepel havonta a sárga csekken. Ráadásul új ablakokkal együtt 50 százalékot spórolhatunk. A vállalat vezetője szerint a fogyasztók nyitottságát a rezsicsökkentő fűtési megoldások iránt az is jól bizonyítja, hogy tavaly már átlépte a 20 ezret az értékesített MIKA-minikazán tulajdonosok száma, akik közül a legtöbben éppen a májustól-szeptemberig tartó fűtési szünetben döntöttek a korszerűsítés mellett.

Akár piaci áron is (Fotó: Depositphotos)
Akár piaci áron is (Fotó: Depositphotos)


Megrendelőim is hasonló – egyharmados – gázfogyasztás csökkenésről számolnak be nekem az éves karbantartások során – teszi hozzá Nagy Péter szerelő. A szakember a rendszer kiépítését különösen ajánlja az olyan társasházakban lakóknak, akik elavult, régi, nem korszerű gázkészülékkel fűtenek. Azzal például, hogy nem kell a kéményt bélelni, máris komoly összegeket lehet megtakarítani – jegyezte meg Nagy Péter.

Piaci áron is fizetünk minden ötödik gázszámláért!

A szakértő felhívta a figyelmet: a nyári szünet alatti fűtéskorszerűsítését különösen azoknak a gázfogyasztóknak érdemes újragondolniuk, akik az 1729 köbméteres kedvezményes éves állami keretet túllépik. AZ MVM elérhető adatai szerint például tavaly augusztus és november vége között a több mint 8 millió kiállított gázszámla 78 százaléka mutatott rezsi csökkentett összeget, azaz 22 százaléka túllépte azt. Vagyis minden ötödik fogyasztónak piaci áron is kellett fizetnie a fűtésért, a meleg vízért.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo