A látogatásnak megkülönböztetett jelentőséget adott, hogy az új kormány beiktatását követően ez volt az első és legmagasabb szintű magyar delegáció mind a térségben, mind Szingapúrban.
A tárgyalások során hangsúlyozták, hogy a magyar kormány megkülönböztetett figyelmet fordít a térségre és Szingapúrra, mely Magyarország harmadik legfontosabb gazdasági partnere. A gazdasági helyzet áttekintése mellett megvizsgálták az újabb, kölcsönös befektetési lehetőségeket.
A magyar tárgyalócsoport felkereste a közlekedési és hírközlési kérdésekkel foglalkozó indonéz tárcát, ahol a megbeszélések középpontjában az Iris-Bus és az Ikarusbus jakartai projektjének beindítása állt. Érintették a légi közlekedés területét is. A két ország légitársaságainak együttműködéséről, ennek fejlesztéséről a személyi és teher légi járatok kiterjesztéséről és Budapesten kelet-európai elosztó-központ létesítéséről esett szó.
A GKM küldöttsége személyesen adta át Demszky Gábor főpolgármester meghívását Sutijoso jakartai kormányzónak, aki várhatóan 2003. márciusában látogat Budapestre.
Réthy Imre Dél-Kelet Ázsiában
Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára vezetésével 2002. október 28-tól hivatalos delegáció tartózkodott Dél-Kelet Ázsiában. A régió három országában - Indonézia, Malajzia, Szingapúr – tárgyaltak.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.