Részletek nélkül állapodott meg az FVM a gazdákkal

Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.

Gráf József miniszter az eredménnyel végződött egyeztetésről elmondta: a termelők 9-10 milliárd forint közötti összeget kapnak, attól függően, hogy hány termelő veszi igénybe a kamattámogatásos hitelt. Az összeg egy része költségvetési forrás, és azt a minisztérium keretéből növelték meg jelentősen.

Közös lengyel-magyar fellépéssel uniós támogatást is szeretnének elérni a termelőknek Brüsszelben, de ez - szerinte - hosszabb időt vesz igénybe. Példaként említette, hogy a két évvel ezelőtti árvízkárok után az idén adott pénzügyi segítséget a közösség.

Október közepéig kapnak előleget a gazdák

A miniszter újságírói kérdésre közölte: a termésbecslés alapján október 15-ig szeretnének kárenyhítési előleget fizetni a fagykárt szenvedett gazdáknak. Gráf József kitért arra, hogy a mintegy 9 milliárd forintos támogatást szeretnék a legigazságosabban elosztani.

A 100 százalékos fagykárt szenvedett termelők kapnak nagyobb kárenyhítést, hiszen egy 30 százalékost kárt szenvedett gazdálkodó esetében a megmaradt gyümölcs magasabb áron várható értékesítése kompenzálja a természeti csapás által okozott veszteséget.

Csak azok kapnak támogatást, akik beléptek az újra megnyitott kárenyhítési alapba. A belterületi földeken gazdálkodóknak ez nem volt lehetséges, de ők is részesülnek támogatásban, ezer négyzetméteren felüli gyümölcsterület esetében.

Részletek később...

A megállapodás részleteit később dolgozzák ki a felek, s azt követően lesz majd az aláírás. A gazdák képviselői a megoldást keresve tárgyaltak a tárcával, s az azonos érdekek figyelembe vételével született az egyezség.

Jakab Ferenc a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének alelnöke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke úgy nyilatkozott: részben elégedettek a megállapodással, hiszen nem tudták elérni azt a követelésüket, hogy a térséget katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítsák. Ehhez törvénymódosításra van szükség, s van is már egy javaslat az országgyűlés előtt. Jakab kiemelte, hogy a támogatást igazságosan, veszteségarányosan kell majd a termelők között felosztani.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo