Pórul járnak a nyugdíjasok, nem lesz inflációkövető az idén a járandóságuk

A kormány 18,5 százalékra becsülte erre az évre az inflációt, ezért 3,1 százalékos nyugdíjemelésről döntött novembertől. A legfrissebb számítások szerint a kabinet azonban alulbecsülte a 2023-as áremelkedések várható mértékét, ezért az ígért inflációkövető nyugdíjemelés az idén elmarad.

A Nyugdíjszerviz adásában a szakértők egyetértettek abban, hogy a kormány becslése ezúttal nem jól sikerült. Az inflációt ráadásul újabb kormányintézkedések is gerjesztették.

Itt meghallgatható a teljes beszélgetés!

Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hangsúlyozta, hogy a kabinet olyan újabb díjemeléseket jelentett be, amelyek inflációs hatása már az idén jelentkezik. A csomagolóanyagok termékdíja, az új sztrádadíjak, az üzemanyagok jövedéki adója mind olyan elem, amelynek beárazását már az idén megkezdték az érintettek. Szerinte 19,5 százalék a reálisan várható infláció 2023-ban. Nagyon szomorúnak tartják, hogy a kormány ezt a tévedését már nem kívánja és nem is fogja kompenzálni.

Külföldről behozott áru esetén lebontott csomagolóanyagra korábban 57 forint/kg termékdíjat fizettünk, és az új szabályozás szerint 219 forint/kg EPR-díj-fizetési kötelezettség keletkezik ezen anyagféleségre.

Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, és alapítója szerint is a kormány az idén nem jól becsült, az ő számításai szerint 19,1 százalék lesz az idei nyugdíjas áremelkedések mértéke és nem a kabinet által figyelembe vett 18,5 százalék. Sajnos ugyanez történt tavaly is, 2022-ben is alulbecsülte a kormány az inflációt és az akkori tévedését sem korrigálta a kabinet, ezért immár 2 év lesz, amikor rosszul járnak a szépkorúak a törvény által előírt kötelező nyugdíjemelés számításakor. Tavaly 14 százalékkal növelték a nyugdíjakat, míg az idén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által februárban közölt hivatalos áremelkedés 15,2 százalék volt 2022-ben. Várhatóan tehát a tavalyi több mint 1 százalékos bukás után, az idén újra, több mint 1 százalékot veszítenek reálértékükből a magyar nyugdíjak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo