Pörög a használt okostelefonok piaca

A tavaly őszi hazai indulása óta a Rejoy.hu-tól több mint 14 ezren rendeltek felújított okostelefont (négyből három ügyfél iPhone-t), közel 5 ezren pedig a cég piacterén adták el régi készüléküket. Az eMAG befektetését élvező startup egy év alatt több mint 655 millió forintot fizetett magyar készülékekért - közel 2 milliárd forintos árbevétel mellett. A felújított telefonok piacterén nyár vége óta már felújított iPadet is lehet venni, a garancia pedig opcionálisan akár két évvel is kibővíthető. Nemsokára az online részletfizetés is elérhetővé válik, amelytől a cég a felső kategóriás modellek forgalmának növekedésére számít.

A végleges árat az ügyfelek a készülék tényleges, 67-lépésből álló szoftveres-hardveres bevizsgálása után ajánlja ki az ügyfeleknek a cég, de még ekkor is lehetőség van az elállásra, ekkor a Rejoy díjmentesen visszaküldi a telefont a tulajdonosának.

“A következő évre a Rejoynál azt a célt tűztük ki, hogy nagyobb mértékben önellátóvá tegyük a magyar operációnkat, vagyis a magyarországi vásárlók mintegy háromnegyedét hazai eladóktól beérkező készülékekkel szolgáljuk ki. Jelenleg harmadannyi készülék származik magyar eladótól, mint amennyit itthon is értékesítünk, ám a felújított eszközök forgalma olyan határozott ütemben nő, hogy 2024-ben ennek ellenére reálisnak tartjuk e cél elérését” - nyilatkozta a cég jövőbeli terveiről Blaumann Bence, a Rejoy.hu ügyvezetője.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo