Póker - Gordio-módra

A Develor már pókerezett nálunk, most a Gordio Kft.-nek osztunk lapot, ez a cég is a a vezetés, a döntéshozatal tréningjeivel lépett a piacra.

"Egyrészt örömmel láttam, hogy publicitást kapott a póker és a vezetés-döntéshozatal közötti analógiákra épülő vezetőképzési gondolat, másrészt bevallom, elszomorodtam, hogy nem mi voltunk a hírek forrása" ... - írta az éppen egy héttel ezelőtt megjelentetett cikkünk elolvasása után Németh László, Gordio Tanácsadó Csoport Kft. ügyvezető igazgatója.  A társaság 1998 óta tréningekkel és az emberi-erőforrás menedzsment területén nyújtott speciális kutatási, tanácsadási és szervezetfejlesztési szolgáltatásokkal segíti a magyar gazdasági élet meghatározó vállalatainak hatékonyabb működését. Az tehát biztos, hogy két vállalkozás - a Gordio és az ehelyütt már bemutatott Develor - él a különös lehetőséggel, a póker "átültetésével".  Mi pedig azt az alkalmat használjuk ki, hogy bemutatjuk a piac e másik vállalkozása kínálatát is. 

A Gordio Csoport - tudtuk meg a társaság vezetőjétől - 2006-ban kezdte meg egy jó pókerjátékos és egy vezető működése közötti párhuzamok kiaknázását célzó tréning tematikájának kidolgozását. Az idén márciusban már azt összegezhették, hogy 18 cég képviselői szerezhettek tapasztalatot egy casinoban "Döntés - kockázatvállalás - vezetés - póker" cím alatt lezajlott bemutató tréningjeinken. A programokon kiemelt hangsúly fektetnek - érvel Németh László - a döntéshozatal mellett a kockázatvállalás elemzésére is, mert meggyőződésük, hogy annak lélektana meghatározóan befolyásolja a döntéseket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo