Pesszimizmusba dőlt a magyar

Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások a 2021 eleji covidos időszakban voltak hasonlóan negatívak. A fogyasztók pedig továbbra is pesszimistábbak, mint 2020 tavaszán, a Covid-járvány okozta pánik idején voltak. Jó hír viszont, hogy az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága kissé erősödött, áremelési törekvése gyengült, miközben a fogyasztók munkanélküliségtől való félelme és inflációs várakozása is kedvező irányba változott.

Novemberben megállt az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának romlása, de így is kissé több a létszám csökkentését, mint bővítését tervező cég. Az ipar kivételével – ahol jelentős a romlás – javultak a foglakoztatási elképzelések. A lakosság munkanélküliségtől való félelme hat hónapos erősödés után kissé csökkent. Az áremelési törekvés novemberben minden ágazatban visszafogottabb lett, leginkább az iparban, legkevésbé a kereskedelemben. A cégek nagyobb fele azonban továbbra is áremelésre készül, a kereskedelemben közel kétharmaduk. A fogyasztók inflációs várakozása is enyhült. Minden ágazatban és a fogyasztók körében is jelentősen javult a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése, ami azonban továbbra is nagyon pesszimista, a szeptemberi szintet sem éri el. 

A GKI fogyasztói bizalmi index fél éves, nagyon jelentős romlást követően novemberben kissé javult, de így sem érte el októberi szintjét. A lakosság saját pénzügyi helyzetét jobbnak érezte, mint októberben, de még ezzel együtt is jóval rosszabbnak, mint a koronavírus válság kezdetén. A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése a februári mindenkori rekord szint óta szinte egyenletes ütemben és folyamatosan gyengült, ez novemberben is folytatódott. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit rosszabbnak, míg a következő egy évre vonatkozót jobbnak érezték, mint októberben. 

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo