Pénzügyi befektetők vezetik a Pannonplastot

Háttérben marad, de - jelenlegi álláspontja szerint - még nem vonul vissza végérvényesen a Pannonplastból Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. tulajdonos vezetője. A nagyvállalkozó és cége kezdeményezésére összehívott rendkívüli Pannonplast-közgyűlésen ezúttal sem osztottak lapot a szakmai befektetőnek, az igazgatóságot mégis átalakították: csak befektetési alapok irányítják ezentúl a társaságot.

A tisztán szakmai vezetésű műanyagipari holding ellen versenyezhet ezentúl a tisztán pénzügyi befektetők műanyagipari vállalata. A Pannonplast november 3-i rendkívüli közgyűlésén a részvényesek eldöntötték: nem kerülnek az igazgatóságba mások, csak befektetési alapok képviselői, a már eleve ott lévő Budapest Alapkezelőé mellé a CA kapott mandátumokat. Megválni volt kénytelen valamennyi tisztségétől Fehér Erzsébet, s nem jutott egyről a kettőre Karsai Béla, illetve jelöltje sem.

- Csalódás nincs bennem, talán még 50 százalékos sikerről is számot adhatok, hiszen akik miatt aggódtunk, azok nem kerültek be a Pannonplast igazgatóságába – jelentette ki a Piac & Profitnak a Karsai Holding Rt. tulajdonos vezetője 30 órával azt követően, hogy befejeződött a közgyűlés a nagytétényi vállalatnál. Karsai Béla ennyi idővel a történtek után már valamelyest megnyugodott, s reálisan értékelve adott számot a 12,7 százalékban általa tulajdonolt konkurens cég rendkívüli közgyűléséről.

Az előzményekről érdemes tudni, hogy a Pannonplast ez év áprilisi hasonló rendezvényén rendhagyó módon irányítási befolyást szerzett magának a Britton nevű társaság, amely együtt érvényesítette akaratát a Pevdivel. Ezáltal meghatározhatták, hogyan alakuljon az igazgatóság összetétele. Karsai Béla pedig – akkor már másodszorra - nem tudta elérni azt, amit tervezett: az általa irányított székesfehérvári székhelyű holdingnak nem lett szava a Pannonplast irányításában. (Mind a három érdekelt cég, a Karsai Rt., a Britton, a Pevdi egyformán tíz százalékot meghaladó Pannonplast részvénycsomaggal rendelkezett, s persze „erős tulajdonosnak” számított a befektetési alap is. A szabályok szerint 12,5 százaléknál többet nem ért a szavazata senkinek annak ellenére sem, hogy amúgy nagyobb tulajdonrésszel rendelkezett. Ezért volt szerepe annak, hogy a Britton és a Pevdi a tavasszal együtt voksolt, s közösen már el tudták érni, hogy befolyásoló szerephez jussanak a cégben.) A Karsai Holding a múlt évben is, illetve áprilisban is azt tűzte ki célul, hogy a két műanyagipari vállalat tevékenységét a piaci előnyökre alapozva összekapcsolja. Az áprilisi, azóta is sokak által vitatott közgyűlés után rövid idővel kipattant a K & H botrány, s kiderült a Britton kétes szerepe, illetve az, hogy a társaságon keresztül fektettek be Pannonplast részvényekbe olyan állami pénzeket is, amilyeneket szabálytalan módon bíztak rá a cégre. A Britton nemrégiben ezért tette közhírré, hogy árulja pannonplastos részvényeit. Mindeközben a két sikertelen befolyásszerző kísérlete után szinte teljesen háttérbe vonult Karsai Béla nem minden ok nélkül döntött úgy, hogy – élve jogával – rendkívüli közgyűlést hív össze november elejére. Erre került sor is került, s arra is, hogy a Britton kitáncolt a Pannonplast vezetéséből, de azért - más részvényesekkel egyetemben – még megakadályozta Karsaiék térnyerését.

- Nem tragédia az, ami a Pannonplastnál történt, már csak azért sem, mert jobb lett az igazgatóság, mint amilyen volt a megelőző időszakban – kommentálja a közgyűlést Karsai Béla. – Kikerült például a két brittonos ember, s szakmaibb lett az igazgatóság azzal együtt is, hogy közgazdászok vették át az irányítást. Fehér Erzsébetnek pedig vélhetően nem bocsátották meg a befektetési alapok azt, hogy az áprilisi közgyűlésen átállt a Britton mellé.

November 4-én, a közgyűlést követő napon a tőzsdén megannyi jópontot kapott a Pannonplast, még 1600 forinton is kötöttek üzletet a papírra, s este 1540 forinton zárt a részvény árfolyama. Karsai Béla még azt a véleményt is megkockáztatja, hogy a cég sorsa jobbra fordulhat, de ebben csak akkor lehet biztos az új igazgatóság, ha a jövő áprilisi közgyűlésig eredményesebb negyedéveket produkál a vállalat. A fehérvári konkurens cég első embere úgy gondolja, hogy már az is pannonplastos javulásnak tekinthető, ha a 670 milliós veszteség nem nő tovább, illetve az idei utolsó három hónap 0 szaldóval zárul.

A holding vezetője ugyan 50 százalékos sikerként könyvelte el a november 3-i közgyűlést, de nem tagadta: 50 százalékban vesztesnek is tekinti magát. Hiszen sem az alapok képviselői, sem a Britton nem szavazott a Karsai Rt.-re. Az utóbbin nem, az alapok voksain azonban csodálkozott Karsai Béla.

- El kell fogadnom a döntést, s úgy gondolom, a részvényesek féltek a szakmai befektetőtől, hátsó szándékot sejtettek – találgat a 12,7 százalékos tulajdonnal rendelkező fehérvári cég vezetője. De nyomban hozzáteszi: - A három kísérlet után végig kell gondolnom, mit tegyünk, s kell-e a későbbiekben kezdeményezőknek lennünk Pannonplast-ügyekben.

A holding kezében lévő Pannonplast-papírok sorsáról Karsai Béla egyelőre semmilyen információt nem közölt a Piac & Profittal sem, de azt azért sejteni engedte, hogy a jövő áprilisi közgyűlés a nagytétényi cég – és ezáltal a résztulajdonos vetélytárs – számára sem közömbös. Vagyis akár még szükség is lehet rájuk, mint szakmai befektetőkre. A Karsai Holding háza táján egyelőre még semmiről sem döntöttek végérvényesen.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo