Parlament előtt a munka törvénykönyve módosítása

Vasárnapra kell esnie a heti két pihenőnap közül legalább az egyiknek, ha a Parlament elfogadja a Munka törvénykönyve módosítását. A szocialista képviselők javaslata a szakszervezetek mozgásterét is bővíti.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!


A munka törvénykönyvének módosításával általános szabály lesz a heti két pihenőnap, és az egyiknek vasárnapra kell esnie - jelentette ki Filló Pál a javaslatot benyújtó szocialista honatyák egyike kedden, a parlamenti vita kezdetén. Ez alól speciális munkaidő-beosztás esetén lehetnek kivételek, de a munkáltatóknak ezekben az esetekben is törekedniük kell a megfelelő pihenőidő kiadására. A vasárnap védelmével az előterjesztő MSZP-s képviselők célja, hogy a családok megfelelő programokat szervezhessenek erre a napra.

Fizetni kell a vasárnapi munkáért

Az üzletközpontok ettől még vasárnap is nyitva tarthatnak - jegyezte meg Filló Pál, hozzáfűzve: ezt a vasárnapi munkavégzést azonban külön is meg kell fizetni a dolgozóknak. A képviselő a kiszolgáltatottságra példaként említette még, hogy a székhely, telephely változása miatti új munkavégzési hely kijelölésekor jelenleg nem kell módosítani a munkaszerződést, illetve az utazási többletköltségek megfizetéséről sem kell megállapodni a dolgozóval. A javaslattevők ezen, a szerintük igazságtalan helyzeten kívántak változtatni. Mint ismert, a Munka törvénykönyvét még az előző Országgyűlés módosította. A jelenlegi változtatást nem a kormány, hanem 19 szocialista nyújtotta be.

Több jogosítvány a szakszervezeteknek

A szakszervezetek lehetőségei is bővülnek, ami Filló Pál szavai szerint nem a baloldal választási támogatásának viszonozását szolgálja. A javaslat alapján megerősödik a szakszervezetek jogosítvány-rendszere, és ennek keretében véleményezési joguk lesz a kollektív szerződések megkötésénél. Mint mondta, ezek a módosítások azért kerültek a javaslatba, mert a gazdaság kiegyensúlyozott működéséhez megfelelő szociális párbeszéd szükséges, és az ilyen párbeszéd elengedhetetlen feltételét jelentik az erős, hatékony érdekképviseletek.

Az egyeztetések megkezdődtek

A kormány képviseletében felszólaló Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egyetértett az előterjesztők törekvéseivel és szükségesnek nevezte a javasolt változtatásokat. Mint közölte, a kormány - a javaslatok irányát fenntartva, háromoldalú érdekegyeztetést követően - kész a munkajogi szabályok további korszerűsítésére. A módosítás egyértelmű üzenete a befektetőkhöz az, hogy kiegyensúlyozott viszonyok alapján a hosszú távú, stabil haszonszerzésre, a "sűrű apró fillérre" építsenek.

Az ellenzék előkészítetlennek tartja a javaslatot

A Fidesz vezérszónoka, Őry Csaba napi politikai akcióként értékelte a törvényjavaslatot. Úgy vélte, hogy míg a kódex tavalyi módosítását másféléves szakmai egyeztetés előzte meg, ezúttal ilyen tevékenység egyáltalán nem volt. Az ellenzéki képviselő szerint a javaslat az üzemi tanácsok jogosítványainak kiüresítését célozza, pedig a tanácsok semmilyen formában nem korlátozzák a szakszervezetek jogosítványait. Az ellenzék másik felszólalója, az MDF-es Balsai István szerint a javaslat nem felel meg a Munka törvénykönyve felülvizsgálatához fűzhető elvárásoknak és kifogásolta, hogy azt nem a kormány, hanem képviselők egy csoportja nyújtotta be.

A tavalyi elhamarkodott módosítás miatt most elsősorban a munkavállalói oldalt és a szakszervezetek jogosítványait kell erősíteni - hangoztatta Béki Gabriella az SZDSZ részéről.

A foglalkoztatási bizottság többsége támogatta a törvénymódosítást.

(forrás: ekormanyzat/MTI)

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo